Logo

Nyomtatás
Tartalomjegyzék

Egyéb célú tartózkodási engedély

JOGOSULTAK KÖRE

Egyéb célból az a harmadik országbeli állampolgár kaphat tartózkodási engedélyt, aki a Harmtv. 19-27. §-ban felsorolt tartózkodási céloktól eltérő, valamely más célból kíván Magyarország területén tartózkodni, és a magyarországi tartózkodás feltételeit egyebekben teljesíti (pl. Magyarországon nem akkreditált oktatási intézményben kíván tanulmányokat folytatni, nyelvtanulás céljából érkezik Magyarországra, stb.).

 

FOGALOMMAGYARÁZAT

Harmadik országbeli állampolgár

Hontalan

Családtag

 

A KÉRELEM BENYÚJTÁSA ÉS AZ ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK

Feltétele: a kitöltött formanyomtatvány, 3 hónapnál nem régebbi arcfénykép, valamint a kötelező mellékletek benyújtása, illetve az eljárási díj megfizetése

A korlátozottan cselekvőképes vagy a cselekvőképtelen kiskorú kérelmező helyett a kérelmet a kérelmező törvényes képviselője nyújtja be.

A kérelem benyújtásakor a biometrikus adatokat tartalmazó tartózkodásra jogosító okmány kiállítása céljából arcképmás készítésére és hat éves kor feletti kérelmező esetén ujjnyomat rögzítésére kerül sor, amelyet a harmadik országbeli állampolgár tűrni köteles.

A tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet - törvényben foglalt kivétellel - annál a konzuli tisztviselőnél vagy tartózkodási engedély iránti kérelem átvételére felhatalmazott egyéb helyen kell benyújtani, amely a kérelmező állandó vagy szokásos tartózkodási helye, illetve állampolgársága szerinti országban működik. A tartózkodási engedély átvételére jogosító vízum kiadását a harmadik országbeli állampolgár a beutazást megelőzően - erre irányuló külön kérelem előterjesztése nélkül - tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmében kérheti.

Ha a regionális igazgatóság a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelemnek helyt ad, egyidejűleg a tartózkodási engedély átvételére jogosító vízum kiadását is engedélyezi, és erről értesíti a konzuli tisztviselőt. A tartózkodási engedély átvételére jogosító vízumot - a regionális igazgatóság döntése alapján - a konzuli tisztviselő adja ki.

Felhívjuk továbbá a figyelmet arra, hogy tartózkodási engedély átvételére jogosító D vízum egyszeri beutazásra és 30 nap tartózkodásra jogosítja a harmadik országbeli állampolgárt.

A tartózkodási engedély kiadása iránti kérelem főszabály szerinti helyen (magyar külképviseletek) történő előterjesztése mellett a magyar jog szabályozza a tartózkodási engedély kiadására irányuló kérelem belföldi előterjesztésének lehetőségét is. A Magyarország területén tartózkodó harmadik országbeli állampolgár tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmét a szálláshelye szerint illetékes regionális igazgatóságon is előterjesztheti, amennyiben a belföldi kérelmezést kivételes méltánylást érdemlő körülmény indokolja, vagy az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2018/1806 rendelet II. mellékletében szereplő állam állampolgáraként, vagy ilyen harmadik országbeli állampolgárral együtt, családtagként tartózkodik jogszerűen Magyarország területén. Kivételesen méltányolható körülmény különösen a gyógykezeléssel, a családegyesítéssel vagy a keresőtevékenységgel összefüggő olyan tény, amely a harmadik országbeli állampolgárnak nem felróható okból következett be és akadályozza a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő helyen történő kérelmezést. Kivételes méltánylást érdemlő körülményre hivatkozással tartózkodási engedély kiadása iránti kérelem kizárólag személyesen terjeszthető elő a szálláshely szerint illetékes elsőfokú hatóságnál.

 

Vzummentes ország állampolgáraként vízummentesen, jogszerűen Magyarországon tartózkodó harmadik országbeli állampolgárnak a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet az idegenrendészeti ügyindítási elektronikus felületen történő regisztrálást követően elektronikus úton  van lehetősége előterjeszteni.

A tartózkodási engedély meghosszabbítása iránti kérelmet legkésőbb a tartózkodási jogosultság lejártát megelőzően 30 nappal  az idegenrendészeti ügyindítási elektronikus felületen regisztrálást követően elektronikus úton szükséges benyújtani. A kérelem benyújtásakor az érvényes úti okmányt be kell csatolni. Az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos részletes tájékoztatást ide kattintva tekintheti meg.

 Felhívjuk figyelmét, hogy az elektronikus úton benyújtott kérelem akkor tekinthető a hatósághoz érkezettnek, ha az igazgatási szolgáltatási díj megfizetésre került. Továbbá szükséges a befogadásról szóló visszaigazolástól számított 15 napon belül megjelenni az illetékes regionális igazgatóság előtt a személyazonosság igazolása, biometrikus adatok és aláírás minta felvételezése, valamint az okiratok elismerése céljából.

A tartózkodási engedély meghosszabbítása a törvényben meghatározott feltételek teljesítése esetén is kizárólag akkor engedélyezhető, amennyiben a tartózkodási engedély iránti kérelem benyújtását megelőzően a harmadik országbeli állampolgár tartózkodása a bármely száznyolcvan napon belül a kilencven napot meghaladta.

  1. A tartózkodási engedély kiadására irányuló eljárás igazgatási szolgáltatási díj 110 Euró, amelyet a külképviseleten elsősorban EUR-ban vagy más konvertibilis valutában, kivételesen a kérelem előterjesztésének helye szerinti állam törvényes fizetőeszközével kell megfizetni.
  2. A tartózkodási engedély meghosszabbítására irányuló kérelem eljárási díja a Főigazgatóság ügyindítási elektronikus felületén (Enter Hungary) történő előterjesztés esetén 23.000 Forint. 
  3. Vízummentes ország állampolgáraként vízummentesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgár tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmének igazgatási szolgáltatási díja a Főigazgatóság ügyindítási elektronikus felületén (Enter Hungary) történő előterjesztés esetén 24.000 Forint. 
  4. Kivételes méltánylást érdemlő körülményre hivatkozással, méltányossági kérelem egyidejű csatolása mellett történő tartózkodási engedély kiadása iránti kérelem belföldön történő személyes előterjesztésének igazgatási szolgáltatási dí39.000 Forint.

 

Az eljárás díját elektronikus fizetési eszköz (bankkártya) útján szükséges megfizetni. Kivételes méltánylást érdemlő körülményre hivatkozással, méltányossági kérelem egyidejű csatolása mellett történő tartózkodási engedély kiadása iránti kérelem belföldön történő személyes előterjesztése esetén banki befizetés (a regionális igazgatóság által rendelkezésre bocsátott csekk) formájában, vagy elektronikus fizetési eszköz (bankkártya) útján lehet az eljárás díját a kérelmezőnek leróni.

 Amennyiben az eljárási díj befizetéséről számlát kíván kérni, kattintson az alábbi linkre:

Számla bizonylat kérése eljárási díj befizetéséről

 A regionális igazgatóság az egyéb célú tartózkodási engedély iránti kérelmet 21 napon belül bírálja el. A kérelmező részére a tartózkodási engedély okmányt az eljáró idegenrendészeti hatóság postai úton kézbesíti. A kérelmező a tartózkodási engedély okmányt az eljáró idegenrendészeti hatóságnál személyesen átveheti, ha igazolja, hogy nincs abban a helyzetben, hogy a tartózkodási engedély okmányt a kézbesítésére megjelölt címen átvegye. azonban ezen körülményeket igazolnia kell.

 Az elutasító döntéssel szemben jogorvoslatnak van helye, mely a közléstől számított 8 napon belül nyújtható be az elsőfokú döntést hozó hatóságnál, illetve a kérelmezés helye szerinti külképviseleten. Abban az esetben, ha a fellebbezés elkésett, az nem a jogosulttól származik, valamint az ügyfél fellebbezésében olyan új tényre hivatkozik, amelyről a döntés meghozatala előtt tudomása volt, illetve a fellebbezést indoklás nélkül nyújtja be, az elsőfokú döntést hozó hatóság a fellebbezést érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.  

A fellebbezés igazgatási szolgáltatási díja külképviseleti előterjesztés esetén  160 Euró, melyet elsősorban Euróban vagy más konvertibilis valutában, kivételesen a kérelem előterjesztésének helye szerinti állam törvényes fizetőeszközével kell megfizetni. Belföldi előterjesztés esetén a fellebbezés igazgatási szolgáltatási díja 47.000 Forint, melyet elektronikus fizetési eszköz (bankkártya) vagy banki befizetés (a regionális igazgatóság által rendelkezésre bocsátott csekk) útján kell leróni. A közlemény rovatba szükséges beírni az ügyfél nevét, születési idejét és az ügytípust - „Tartózkodási engedély jogorvoslat”.

 

Amennyiben az eljárási díj befizetéséről számlát kíván kérni, kattintson az alábbi linkre:

Számla bizonylat kérése eljárási díj befizetéséről

 

FORMANYOMTATVÁNYOK

A kérelem benyújtásához a „Tartózkodási engedély iránti kérelem” formanyomtatvány és a 15. számú betétlap kitöltése szükséges!

Amennyiben a kérelmezővel együtt utazik útlevelében szereplő kiskorú gyermeke, úgy az „A” betétlap kitöltése is szükséges a kérelemhez.

 

Microsoft Word formátumú, elektronikusan kitölthető formanyomtatvány:

-          Tartózkodási engedély és 15. számú betétlap

-          Tartózkodási okmány pótlása iránti kérelem

-          Tartózkodási okmány cseréje iránti kérelem

 

PDF formátumban letölthető, kézírással kitölthető formanyomtatványok:

-          Tartózkodási engedély és 15. számú betétlap

-          Tartózkodási okmány pótlása iránti kérelem

-          Tartózkodási okmány cseréje iránti kérelem

 

KÖTELEZŐ MELLÉKLETEK

TARTÓZKODÁSI CÉLT IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK

Az egyéb célból történő tartózkodás esetén az ügyfélnek be kell nyújtani a tartózkodás célját igazoló okiratot.

 

MAGYARORSZÁGI MEGÉLHETÉST IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK

A harmadik országbeli állampolgár a száznyolcvan napon belül kilencven napot meghaladó tartózkodáshoz szükséges anyagi fedezettel akkor rendelkezik, ha ő maga vagy részére családtagja a rendelkezésére álló jogszerűen megszerzett jövedelemből, illetve vagyonból megélhetése, lakhatása, kiutazása, valamint szükség esetén egészségügyi ellátása költségeit biztosítani tudja.

 

 

A megélhetés különösen az alábbiakkal igazolható

·      ösztöndíj folyósítására vonatkozó igazolással;

·      nyugdíj / járadék folyósításáról kiállított igazolással;

·      bankszámlán elhelyezett pénzösszeggel;

·      külföldről folyósított rendszeres jövedelemről szóló munkáltatói és/vagy adóhatósági igazolással;

·      amennyiben a harmadik országbeli állampolgár részére a családtagja biztosítja a magyarországi tartózkodás ideje alatt az anyagi fedezetet, a családtagi kapcsolat igazolása szükséges, továbbá az eltartási képesség alátámasztására is mellékelni kell iratot.

·      egyéb okirattal.

 

MAGYARORSZÁGI SZÁLLÁSHELY MEGLÉTÉT IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK

Magyarországi szálláshelyként az ingatlan – nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott ingatlan, más lakhatásra alkalmas ingatlan (minimum 6 m2 lakóterület/fő) vagy jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő kereskedelmi vagy egyéb szálláshely fogadható el.

 

A magyarországi szálláshely megléte igazolható:

·      lakásbérleti jogviszonyt igazoló lakásbérleti szerződéssel;

·      szívességi lakáshasználatról szóló okirattal;

·      a lakás tulajdonjogát igazoló okirattal, 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap másolattal;

·      hatósági hozzájárulással ellátott érvényes meghívólevéllel;

·      lefoglalt és kifizetett szálláshely meglétét igazoló okirattal;

·      a Magyarország területén tartózkodási vízummal vagy tartózkodási engedéllyel, bevándorolt vagy letelepedett jogállással, külön törvény szerint tartózkodási kártyával vagy állandó tartózkodási kártyával rendelkező, illetve menekültként elismert családtag közjegyzői okiratba foglalt, a kérelmező lakhatását biztosító nyilatkozatával vagy

·      ingatlan adásvételi szerződéssel és az ingatlanszerzést engedélyező illetékes fővárosi vagy megyei kormányhivatal határozatának másolatával;

·      egyéb okirattal.

 

TELJESKÖRŰ EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁS MEGLÉTÉT IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK

A tartózkodási engedély iránti kérelem benyújtásakor okirattal kell igazolnia, hogy az egészségügyi ellátások teljes körére biztosítottnak minősül (így különösen a társadalombiztosításról szóló külön törvény, nemzetközi szerződés, vagy külön megállapodás alapján jogosult az egészségügyi szolgáltatások igénybevételére), vagy egészségügyi ellátásának költségeit a rendelkezésre álló anyagi fedezetből biztosítani tudja.

 

A KIUTAZÁS FELTÉTELEIT IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK

A kiutazás feltételei igazolhatók:

·      érvényes útlevéllel vagy a harmadik országbeli állampolgár általa megjelölt országba történő beutazáshoz vagy a kiindulási országba történő visszautazáshoz szükséges engedélyekkel,

·      és érvényes menetjeggyel, illetve annak megvásárlásához szükséges anyagi eszközökkel vagy a külföldi jogszerű használatában lévő közlekedési eszközzel.

 

A harmadik országbeli állampolgár a kérelem benyújtásával egyidejűleg nyilatkozni köteles arra vonatkozóan, hogy a kérelem elutasítása esetén vállalja-e az Európai Unió tagállamainak területéről történő önkéntes távozást.

 

A kiskorú harmadik országbeli állampolgárnak igazolnia kell, hogy szülője vagy törvényes képviselője magyarországi tartózkodásához – a tervezett tartózkodás időtartamára – hozzájárult.

A szülői hozzájárulást teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba kell foglalni, valamint magyar vagy angol nyelvű fordítással ellátni.

 

A kötelező mellékleteken kívül az eljárás során az idegenrendészeti hatóság a tényállás tisztázása érdekében további okiratok benyújtására is felhívhatja, valamint egyéb eljárási cselekményt is foganatosíthat. A hiánypótlásra irányuló felhívástól az annak teljesítéséig terjedő idő az ügyintézési határidőbe nem számít bele.

A kérelmező vagy annak képviselője a kérelem benyújtását követően csatolt iratokat postai vagy elektronikus úton csatolhatja a kérelméhez. Amennyiben a kérelem elektronikus úton került benyújtásra a hiánypótlási felhívás és annak teljesítése is elektronikus úton történik.

 

ÉRVÉNYESSÉGI IDEJE

Az egyéb célú tartózkodási engedély érvényességi ideje legfeljebb öt év, amely alkalmanként legfeljebb öt évvel meghosszabbítható.

 A tartózkodási engedélyben foglalt tartózkodás időtartamát úgy kell meghatározni, hogy az úti okmánynak a tartózkodás engedélyezett időtartamán felül még legalább 3 hónapig érvényesnek kell lennie.

 

KAPCSOLÓDÓ jogok és kötelezettségek

·      A schengeni tagállamok területén az érvényes tartózkodási engedély birtokában száznyolcvan napon belül kilencven napot meg nem haladó időtartamú vízummentes beutazásra és tartózkodásra jogosult.

·      A harmadik országbeli állampolgár a szálláshely bejelentésének tényét a szálláshely igazolással igazolja. A szálláshely bejelentésről kapott igazolást a harmadik országbeli állampolgárnak magánál kell tartania és azt meg kell őriznie. A harmadik országbeli állampolgár a szálláshelyének megváltozását köteles három napon belül bejelenteni az idegenrendészeti ügyindítási elektronikus felületen történő regisztrálást követően elektronikus úton.

·      Ha a tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárnak Magyarország területén harmadik országbeli állampolgár gyermeke születik, ennek tényét köteles a következő adatok közlésével bejelenteni:

·      a gyermek törvényben meghatározott természetes személyazonosító adatai;

·      a gyermek úti okmányának azonosító adatai;

·      a gyermek szálláshelyének címe vagy lakcíme.

·      A harmadik országbeli állampolgár köteles úti okmányának, valamint tartózkodásra jogosító engedélyének elvesztését, eltulajdonítását vagy megsemmisülését az idegenrendészeti hatóságnál (az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság regionális igazgatóságánál,  rendőrkapitányságon vagy külföldi tartózkodás esetén az illetékes külképviseleten) haladéktalanul bejelenteni. A bejelentésről az idegenrendészeti hatóság igazolást állít ki. Az elveszettnek hitt és az erről szóló bejelentés után megtalált úti okmányról az idegenrendészeti hatóságot haladéktalanul értesíteni kell.

·      Felhívjuk a figyelmét, hogy az egyéb célú tartózkodási engedély jövedelemszerző tevékenység folytatására és munkavállalásra nem jogosít.

Utoljára frissítve:
Vissza a tetejére

2013 Bevándorlási Hivatal, by Chronos Systems