Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal

Tartalomjegyzék

Szervezeti és Működési Szabályzat

1/2019. (X. 17.) OIF utasítás

az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság Szervezeti és Működési Szabályzatáról

1/2019. (X. 17.) OIF utasítás - Nemzeti Jogszabálytár (njt.hu)

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 6. § (2a) bekezdés c) pontja alapján, a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 10. § (5) bekezdésére figyelemmel – a következő utasítást adom ki:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. Alapvető rendelkezések

1. § Ezen utasítás hatálya kiterjed az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (a továbbiakban: Főigazgatóság) hivatásos szolgálati jogviszonyban, rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott állományára, valamint munkavállalóira (a továbbiakban együtt: munkatárs).

2. A Főigazgatóság jogállása, alapadatai

2. § A Főigazgatóság költségvetése a Belügyminisztérium költségvetési fejezetben önálló címként szerepel. A Főigazgatóság önálló költségvetéssel rendelkezik, a Főigazgatóság igazgatóságai (a továbbiakban: regionális igazgatóság) működésének pénzügyi fedezetét a Főigazgatóság költségvetése tartalmazza.

3. § A Főigazgatóság kisegítő, kiegészítő és vállalkozási tevékenységet nem folytat. A Főigazgatóság az általános forgalmi adó szempontjából adóalanynak minősül, az alapító okiratában meghatározott alaptevékenységei alapján tárgyi adómentes tevékenységeket végez, áfát nem igényel vissza.

4. § Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság alapadatai:

a) megnevezése: Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság;

b) korábbi megnevezése: Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal;

c) nevének az ügyvitel során használt rövidítése: OIF;

d) angol megnevezése: National Directorate-General for Aliens Policing;

e) német megnevezése: Nationale Generaldirektion für Fremdenpolizei;

f) francia megnevezése: Direction Générale Nationale de la Police des Étrangers;

g) székhelye: Budapest;

h) címe: 1117 Budapest, Budafoki út 60.;

i) levelezési címe: 1903 Budapest, Pf. 314;

j) alapítója: a belügyminiszter;

k) alapítás időpontja: 2000. január 1.;

l) alapító okirat kelte, száma: 2019. július 19., A-208/1/2019;

m) létrehozásáról rendelkező jogszabály: az idegenrendészeti szerv kijelöléséről és hatásköréről szóló 126/2019. (V. 30.) Korm. rendelet;

n) a Főigazgatóság jogelődje:

na) Belügyminisztérium Menekültügyi Hivatal,

nb) Menekültügyi és Migrációs Hivatal;

o) számlavezető és az előirányzat-felhasználási számla száma: Magyar Államkincstár 10023002-00283511-00000000;

p) adóigazgatási száma: 15722744-2-51;

q) PIR törzsszáma: 722744;

r) szakágazat: 8424 Közbiztonság, közrend;

s) államháztartási szakágazat: 842470 Idegenrendészeti tevékenység;

t) kormányzati funkció szerinti besorolás: 031020 Menekültügy igazgatása; 031050 Egyéb rendészeti, bűnüldözési tevékenységek; 107070 menekültek, befogadottak, oltalmazottak ideiglenes ellátása és támogatása.

3. A Főigazgatóság szervezete

5. § (1) A Főigazgatóság szervezeti felépítését, szervezeti ábráját, valamint az irányítás, az ellenőrzés és a vezetés kapcsolatrendszerét az 1. melléklet és a 2. melléklet tartalmazza.

(2) A Főigazgatóság központi szerve a Központi Hivatal, amely országos illetékességgel működik.

(3) A Főigazgatóság Központi Hivatala és regionális igazgatóságai szervezeti egységeinek feladatköreit a 3. melléklet tartalmazza.

II. Fejezet

A FŐIGAZGATÓSÁG VEZETŐIRE ÉS MUNKATÁRSAIRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK

4. A Főigazgatóság vezetőire vonatkozó szabályok

6. § A Főigazgatóság vezetői:

a) a főigazgató,

b) az általános főigazgató-helyettes,

c) a gazdasági főigazgató-helyettes,

d) a Központi Hivatal igazgatói,

e) a regionális igazgatóságok igazgatói és helyetteseik,

f) a főosztályvezetők, a főosztályvezető-helyettesek,

g) az osztályvezetők,

h) a titkárságvezető.

5. A főigazgató

7. § A főigazgató a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek megfelelően – a Főigazgatóságot irányító miniszter irányítása alatt – vezeti a Főigazgatóság munkáját, és felelős a Főigazgatóság feladatainak ellátásáért.

8. § A főigazgató irányítja

a) az Idegenrendészeti Igazgatóság,

b) a Menekültügyi Igazgatóság,

c) a Személyügyi Főosztály,

d) az Ellenőrzési Osztály,

e) a Dokumentációs Központ,

f) a Főigazgatói Titkárság,

g) a Sajtó-, Kommunikációs és Protokoll Osztály,

h) az Ügyeleti és Védelmi Igazgatási Osztály, valamint

i) a regionális igazgatóságok

szakmai tevékenységét.

9. § A főigazgató irányítási jogkörében eljárva

a) felelős az alapító okiratban megjelölt tevékenységek jogszabályban előírt követelményeknek megfelelő ellátásáért;

b) meghatározza a jogszabályokból adódó feladatokat és a Főigazgatóság munkavégzésének főbb szabályait, felügyeli azok végrehajtását, biztosítja – a Magyarország központi költségvetéséről szóló törvényben meghatározott keretek között – a végrehajtáshoz szükséges személyi és tárgyi feltételeket, valamint az irányítás, a vezetés és a belső igazgatás körében kötelező feladatokat ír elő, továbbá meghatározza a feladatok végrehajtásának részletszabályait;

c) az irányítási jogkör gyakorlójának útján javaslatot tesz a Főigazgatóság feladatkörébe tartozó jogszabályalkotásra és -módosításra, felkérésre véleményezi a rendelkezésére bocsátott jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök tervezeteit;

d) irányítja a Központi Hivatal és a regionális igazgatóságok szervezeti egységeinek munkáját, biztosítja összehangolt működésüket, meghatározza szervezeti felépítésüket;

e) javaslatot tesz a Főigazgatóságot irányító miniszternek a főigazgató-helyettesek fegyelmi felelősségre vonására;

f) az e) pontban meghatározott kivétellel gyakorolja mindazon munkáltatói jogokat, és teljesíti azokat a kötelezettségeket, amelyeket jogszabály nem határoz meg más parancsnok vagy vezető részére;

g) felterjeszti a Főigazgatóságot irányító miniszterhez jóváhagyásra az Ellenőrzési Osztály vezetőjének kinevezését, felmentését és áthelyezését;

h) gyakorolja a vagyonnyilatkozat-tételi eljárással kapcsolatos jogköröket;

i) biztosítja a Főigazgatóságnál az esélyegyenlőség megvalósulását, kollektív szerződést köt a munkavállalói érdekképviseletekkel, rendelkezik a Központi Hivatal és a regionális igazgatóságok munkatársai jogállásából eredő jogairól és kötelezettségeiről;

j) kialakítja és működteti a Főigazgatóság

ja) kontrollkörnyezetét,

jb) integrált kockázatkezelési rendszerét,

jc) kontrolltevékenységeit,

jd) információs és kommunikációs rendszerét,

je) nyomon követési rendszerét (monitoring);

k) kialakítja a közérdekű adatközlés rendjét, kijelöli az adatfelelősöket;

l) figyelemmel kíséri a Főigazgatóság informatikai, nyilvántartó és szolgáltató rendszereinek hiteles, megbízható és biztonságos üzemeltetését;

m) értékeli a Főigazgatóság belső kontrollrendszerének működtetését;

n) irányítja és ellenőrzi a polgári védelmi, a katasztrófavédelmi, továbbá a munkabiztonsággal és a foglalkoztatás-egészségüggyel kapcsolatos feladatok ellátását;

o) ellátja a Főigazgatóság rejtjeltevékenységével kapcsolatos feladatokat;

p) biztosítja a Főigazgatóság Tudományos Tanácsa működési feltételeit;

q) a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel kötött keretmegállapodásban foglaltaknak megfelelően biztosítja a megfelelő felkészültségű és képzettségű oktatói és alkalmazotti állományt;

r) vezeti a Főigazgatóság projektszervezetét;

s) gondoskodik a honvédelmi intézkedési terv elkészítéséről és rendszeres felülvizsgálatáról, valamint miniszteri jóváhagyásra történő felterjesztéséről.

10. § A főigazgató jogszabályban meghatározottak szerint felel a Főigazgatóság törvényes és hatékony gazdálkodásáért, pénzügyi tevékenységéért, amelynek keretében

a) felelős a Főigazgatóság vagyonkezelésébe, használatába adott vagyon rendeltetésszerű igénybevételéért, az éves vagyonleltár előkészítéséért;

b) felelős a Főigazgatóság gazdálkodásában a szakmai hatékonyság és a gazdaságosság követelményeinek érvényesítéséért;

c) felelős a tervezési, beszámolási, információszolgáltatási kötelezettség teljesítéséért, annak teljességéért és hitelességéért, a gazdálkodási lehetőségek és a kötelezettségek összhangjáért;

d) közreműködik a Főigazgatóság éves költségvetésének fő kereteit meghatározó irányelvek elkészítésében;

e) érvényesíti a Főigazgatóság tevékenységében az állami feladatok ellátásáról szóló előirányzatokkal, létszámmal és vagyonnal való szabályszerű és hatékony gazdálkodást;

f) figyelemmel kíséri a jóváhagyott költségvetési előirányzatok teljesítését, az azokból ellátandó feladatok veszélyeztetése esetén megteszi a szükséges intézkedéseket, fejezeti vagy kormányzati hatáskörbe tartozó ügyekben a Főigazgatóságot irányító miniszternél intézkedést kezdeményez;

g) javaslatot tesz a jóváhagyott előirányzatok alapján a Főigazgatóság költségvetésére;

h) felelős az intézményi számviteli rendért.

11. § (1) A főigazgatót tartós távolléte, akadályoztatása esetén

a) – a Főigazgatóság gazdasági főigazgató-helyettesének feladatkörébe tartozó feladatok kivételével – az általános főigazgató-helyettes,

b) a Főigazgatóság gazdasági és informatikai feladatai tekintetében a gazdasági főigazgató-helyettes

helyettesíti.

(2) A főigazgató tartós távolléte, akadályoztatásának esetére írásban rendelkezhet az egyes munkáltatói jogok gyakorlásának az általános főigazgató-helyettesre való átruházásáról.

(3) A főigazgató és az általános főigazgató-helyettes együttes távolléte, akadályoztatása esetén a főigazgató által írásban kijelölt személy irányítja a Központi Hivatal és a regionális igazgatóságok tevékenységét.

6. Az általános főigazgató-helyettes

12. § (1) Az általános főigazgató-helyettes a főigazgató irányítása alatt végzi tevékenységét.

(2) Az általános főigazgató-helyettes irányítja

a) az Igazgatási és Iratkezelési Főosztály, valamint

b) a Nemzetközi Együttműködési Főosztály

szakmai tevékenységét.

13. § Az általános főigazgató-helyettes a feladatkörében

a) főigazgatói döntés meghozatalát, belső rendelkezés megtételét kezdeményezheti;

b) előkészíti, illetve véleményezi a feladatkörét érintő belső rendelkezéseket;

c) koordinálja a munkatervekben foglalt feladatok végrehajtását;

d) az irányítása alá tartozó területeken intézkedést tesz, döntést hoz, az adott feladat ellátására az ügyintézőt kijelöli;

e) javaslatot tesz a főigazgatónak a Főigazgatóság feladatköréhez kapcsolódó jogi norma kiadásának kezdeményezésére, véleményezi a rendelkezésére bocsátott jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök tervezeteit;

f) részt vesz a Főigazgatóság stratégiájának, költségvetésének és beszámolóinak kidolgozásában;

g) részt vesz a kockázatértékelés, a szervezeti célok elérését veszélyeztető kockázatok csökkentésére irányuló kontrollok alkalmazása, a szervezeti integritást sértő események, valamint a szabálytalanságok feltárásában, kezelésében;

h) eljár azokban az ügyekben, amelyek ellátásával a főigazgató esetenként vagy állandó jelleggel megbízza.

7. A gazdasági főigazgató-helyettes

14. § (1) A gazdasági főigazgató-helyettes a főigazgató irányítása és ellenőrzése alatt végzi tevékenységét.

(2) A gazdasági főigazgató-helyettes irányítja

a) a Gazdasági Főosztály, valamint

b) az Informatikai Főosztály

szakmai tevékenységét.

15. § (1) A gazdasági főigazgató-helyettes gyakorolja azokat a jogokat, és teljesíti azokat a kötelezettségeket, amelyeket jogszabály a gazdasági szervezet vezetője számára meghatároz. E feladatkörében

a) felelős a gazdasági szervezet feladatai jogszabályoknak megfelelő ellátásáért;

b) intézkedik a költségvetés felhasználására vonatkozó irányelvek, valamint a gazdálkodás részletes rendjének meghatározására;

c) a főigazgató feladatkörébe nem tartozó esetekben gazdasági rendelkezéseket hoz a pénzügyi gazdálkodási rendre és a számvitelre vonatkozóan, valamint elkészíti a gazdasági-pénzügyi vonatkozású belső rendelkezések tervezetét;

d) a főigazgató által átruházott feladatkörben, a főigazgatóval történt egyeztetést követően az államháztartásról szóló törvény előírásainak betartásával előirányzat-átcsoportosítást hajthat végre;

e) a főigazgató által átruházott feladatkörben előirányzat-módosítást hajthat végre az államháztartásról szóló törvény előírásainak betartásával.

(2) A gazdasági főigazgató-helyettes az irányítása alatt álló szervezeti egységek útján gondoskodik

a) a tervezéssel,

b) az előirányzat-felhasználással,

c) a feladatkörébe tartozó előirányzat-módosítással,

d) az üzemeltetéssel, fenntartással, működtetéssel, beruházással,

e) a vagyon használatával, hasznosításával,

f) az éves vagyonleltár elkészítésével,

g) a vagyonleltár kiértékelésével,

h) a munkaerő-gazdálkodással,

i) a készpénzkezeléssel,

j) a könyvvezetéssel,

k) a beszámolási kötelezettséggel,

l) az adatszolgáltatással, továbbá

m) a Főigazgatóság projekttevékenységéből származó pénzügytechnikai kérdésekkel, valamint – az informatikai projektek tekintetében – a szakmai felügyelettel és koordinációval

kapcsolatos feladatok ellátásáról.

(3) A gazdasági főigazgató-helyettes eljár a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársasággal kötött vagyonkezelői szerződésekben foglalt kötelezettségvállalások körében.

(4) A gazdasági főigazgató-helyettes vagy az általa írásban kijelölt személy pénzügyi ellenjegyzése nélkül a Főigazgatóságot terhelő gazdasági kihatású kötelezettség nem vállalható, követelés nem írható elő, gazdasági tartalmú intézkedés nem tehető.

(5) A gazdasági főigazgató-helyettes feladatkörében részt vesz a Főigazgatóság stratégiájának kidolgozásában.

(6) A gazdasági főigazgató-helyettes tervezi és elkülönítetten kezeli a Főigazgatóság tudományos feladatainak ellátásához szükséges pénzügyi forrásokat.

16. § A gazdasági főigazgató-helyettest gazdasági kérdésekben a Gazdasági Főosztály vezetője, informatikai kérdésekben az Informatikai Főosztály vezetője helyettesíti.

8. A Központi Hivatal vezetői

17. § (1) A Központi Hivatal igazgatója a főigazgató irányítása alatt végzi tevékenységét. A Központi Hivatal igazgatója irányítja

a) az alárendeltségébe tartozó szervezeti egység(ek), valamint

b) a regionális igazgatóságok

szakmai tevékenységét.

(2) A középvezetők (szakirányító, főosztályvezető) és a beosztott vezetők (főosztályvezető-helyettes, osztályvezető) a jogszabályok előírásai szerint, az irányítási jogkört gyakorló vezető utasítása alapján vezetik az irányítása alá tartozó szervezeti egységet, és ellenőrzik annak működését.

18. § A Központi Hivatal igazgatója, valamint a Központi Hivatalnál foglalkoztatott más középvezető és beosztott vezető (a továbbiakban együtt: vezető) a feladatkörében véleménynyilvánítással, javaslattétellel részt vesz a Főigazgatóság stratégiájának, költségvetésének és beszámolóinak kidolgozásában. Feladata továbbá a kockázatértékelés, a kockázatkezelés, a szervezeti célok elérését veszélyeztető kockázatok csökkentésére irányuló kontrollok alkalmazása, a szervezeti integritást sértő események, valamint a szabálytalanságok feltárása, kezelése.

19. § A vezető

a) biztosítja az ügyintézés szakszerűségét és az ügyintézési határidők betartását;

b) véleményezi a feladatkörét érintő jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök és a szakmai koncepciók tervezeteit;

c) meghatározza az irányítása, illetve a vezetése alá tartozó szervezeti egység munkatervi feladatait, előkészíti a munkaköri leírásokat, szervezi és ellenőrzi a feladatok végrehajtását, a regionális igazgatóságok ügyrendjének elkészítéséhez szakmai javaslatot készít;

d) gyakorolja az irányítása, illetve a vezetése alatt álló szervezeti egység feladatköréhez kapcsolódó hatásköröket és döntési jogköröket;

e) javaslatot tesz a munkáltatói jogkör gyakorlójának az irányítása alatt álló szervezeti egység alkalmazottját érintő munkáltatói intézkedés megtételére;

f) javaslatot tesz a főigazgatónak az irányítása alatt álló szervezeti egység munkatársainak kitüntetésére, címadományozására, jutalmazására;

g) ellátja mindazon ügyeket, amelyeket felettes vezetője állandó vagy eseti jelleggel a feladatkörébe utal.

20. § A Központi Hivatal vezetője a jogszabályokban előírt nyilvántartások folyamatos vezetése mellett félévente – a tárgyfélévet követő hónap 15. napjáig – írásban értékelést készít a főigazgatónak az irányítása alatt álló tevékenységi területek eredményeiről és problémáiról.

21. § A vezetőt távolléte vagy akadályoztatása esetén a munkaköri leírásában az e feladat ellátására kijelölt személy helyettesíti.

9. A regionális igazgatóság vezetője és helyettese

22. § A regionális igazgatóság igazgatója a főigazgató irányítása, továbbá a Központi Hivatal vezetőinek szakmai irányító munkája alapján irányítja az alárendeltségébe tartozó szervezeti egységek és az irányítása alá tartozó munkatársak tevékenységét.

23. § (1) A regionális igazgatóság igazgatója feladatkörében véleménynyilvánítással, javaslattétellel részt vesz a Főigazgatóság stratégiájának, szakmai beszámolóinak kidolgozásában. Feladata továbbá a kockázatértékelés, a kockázatkezelés, a szervezeti célok elérését veszélyeztető kockázatok csökkentésére irányuló kontrollok alkalmazása, a szervezeti integritást sértő események, valamint szabálytalanságok feltárása, kezelése.

(2) A regionális igazgatóság igazgatója gyakorolja a regionális igazgatóság alkalmazottai feletti egyéb munkáltatói jogköröket.

(3) A regionális igazgatóság igazgatója

a) javaslatot tesz a főigazgatónak a regionális igazgatóság alkalmazottainak kitüntetésére, címadományozására, jutalmazására;

b) a regionális igazgatóság rendelkezésére bocsátott beszerzési előleget (ellátmányt) a főigazgató és a gazdasági főigazgató-helyettes által meghatározott elveknek megfelelően felhasználja;

c) elkészíti a regionális igazgatóság ügyrendjét, meghatározza munkatervi feladatait, előkészíti a munkaköri leírásokat, szervezi és irányítja a feladatok végrehajtását, az elkészített ügyrendet és munkatervet jóváhagyásra felterjeszti a főigazgatónak;

d) kiadmányozza a regionális igazgatóságnak címzett hatáskörben eljárva hozott hatósági döntéseket, gyakorolja a regionális igazgatóság tevékenységéhez kapcsolódó feladatköröket. A regionális igazgató hatáskörének gyakorlását (kiadmányozási jogkörét) beosztottaira átruházhatja, az átruházás azonban nem érinti a szerv munkájáért való felelősséget;

e) eljár a regionális igazgatóság feladatkörét érintő ügyekben;

f) felel a regionális igazgatóság használatába adott vagyontárgyak, eszközök rendeltetésszerű használatáért és megőrzéséért, gondoskodik az éves vagyonleltárak elkészítéséről;

g) ellátja mindazon feladatokat, amelyeket a főigazgató állandó vagy eseti jelleggel a feladatkörébe utal.

24. § A regionális igazgatóság igazgatóhelyettese

a) vezeti és ellenőrzi a feladatkörébe tartozó – az ügyrendben megállapított – területeken a szervezeti egységek tevékenységét, segíti az igazgató irányítói jogkörének ellátását;

b) a regionális igazgatóság igazgatója távollétében vagy akadályoztatása esetén helyettesítési jogkörben eljárva irányítja a regionális igazgatóság tevékenységét.

10. A Főigazgatóság munkatársaira vonatkozó szabályok, a Főigazgatóság munkatársainak

általános jogai és kötelezettségei

25. § A Főigazgatóság munkatársa a munkaköri leírásban részére megállapított, illetve a vezetője által reá osztott feladatokat – a kapott utasítás és határidők figyelembevételével – a jogszabályok, szakmai előírások, egyéb rendelkezések, valamint az ügyviteli szabályok megtartásával végzi. A Főigazgatóság munkatársa a feladatát önállóan látja el, és felelős a saját tevékenységéért, valamint a jogszabályokban, továbbá a Főigazgatóság belső rendelkezéseiben előírt feladatainak teljesítéséért.

III. Fejezet

A FŐIGAZGATÓSÁG MŰKÖDÉSÉVEL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK

11. A működés alapelvei

26. § A Főigazgatóság szervezeti egységei tevékenységüket a főigazgató által jóváhagyott éves munkaterv, az általuk elkészített és a főigazgató által jóváhagyott ügyrend és a Főigazgatóság belső rendelkezései szerint végzik.

27. § Az ezen utasításban meghatározott szervezeti egységen belüli, nem önálló szervezeti egységként folyamatosan vagy alkalmilag – kiemelt jelentőségű szakmai feladat ellátására, meghatározott feladatok elvégzésére – működő munkacsoport létesítésére, megszüntetésére – a főigazgató egyetértésével – a szervezeti egység vezetője jogosult.

28. § Vizsgálat lefolytatására, jóléti intézkedések előkészítésére a főigazgató állandó vagy eseti bizottságot hozhat létre. A bizottság összetételét, feladatait, működési szabályait a főigazgató határozza meg. A bizottságok véleményező, javaslattevő jogkörrel bírnak, döntési jogkörrel nem rendelkeznek.

29. § (1) A szociális döntések előkészítése érdekében a Főigazgatóság állandó bizottságaként a szociális és lakásbizottság működik, amelynek a szociális döntésekre vonatkozó javaslattételi jogköre van.

(2) A szociális és lakásbizottság működésére vonatkozó részletes szabályokat annak ügyrendje tartalmazza.

30. § A Főigazgatóság valamennyi munkatársa köteles a feladatok végrehajtásában együttműködni. A szervezeti egységek közötti kapcsolatrendszer kialakításáért és működéséért az adott szervezeti egységek vezetői felelősek.

31. § (1) A Főigazgatóság szervezeti egységei tevékenységük során – a szakszerűség, jogszerűség követelményének érvényesülésével, az ügyfélközpontú ügyintézés hangsúlyozása mellett – egymással horizontális együttműködésre kötelezettek. A feladatkörükbe tartozó, de más szervezeti egység feladatkörét is érintő ügyekben az érdekeltek egymást folyamatosan tájékoztatva és egyeztetve kötelesek eljárni.

(2) Az egyeztetésért az a szervezeti egység felelős, amelynek a feladat elvégzése az ezen utasítás és az arra épülő ügyrendek szerint a fő szakmai feladatkörébe tartozik. Törekedni kell a szervezetileg racionalizált, párhuzamosságok megszüntetését elősegítő feladatmegosztásra.

32. § (1) Az ügyek intézése a vonatkozó jogszabályok és a felettes vezetők által előírt határidőben történik.

(2) A hatósági ügyek intézése az ügyre irányadó anyagi és eljárási szabályokban meghatározott határidő szerint történik.

(3) Jogszabályban előírt ügyintézési határidő hiányában az ügyek intézésére az illetékes vezető által a feladatok kiadása során megállapított egyedi ügyintézési határidő az irányadó.

(4) A határidőket naptári napban (kivételesen órában) kell meghatározni.

(5) Az ügyintéző feladatainak ütemezése során úgy jár el, hogy a vezetői jóváhagyás a határidő lejárta előtt, észszerű időben beszerezhető legyen.

(6) Ha az ügy az előírt határidő alatt érdemben nem intézhető el, akkor az ügyintéző a késedelem okáról és az ügyintézés várható időpontjáról felettesét tájékoztatja. Ilyen esetben az illetékes vezető a továbbiakra nézve döntést hoz, útmutatást ad.

33. § (1) A Főigazgatóság munkatársa köteles a tudomására jutott olyan információkat a szolgálati út betartásával az illetékes szervezeti egységhez eljuttatni, amelyek alapján az érintett szervezeti egységnek eljárási kötelezettsége van, illetve szükség esetén köteles az információ alapján a szükséges intézkedéseket megtenni, illetve kezdeményezni.

(2) A Főigazgatóság minden munkatársa köteles tevékenységét az adatvédelmi és információbiztonsági előírásoknak megfelelően ellátni, valamint – amennyiben jogszabály vagy belső szabályozó eltérően nem rendelkezik – köteles minden olyan eseményt a szolgálati út betartásával jelezni, melyek a Főigazgatóság biztonságos működését érintik.

34. § Az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvény (a továbbiakban: Vnytv.) 3. § (1) és (2) bekezdése szerinti vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel járó munkaköröket a 4. melléklet tartalmazza.

12. A kiadmányozás és az aláírás rendje

35. § A Főigazgatóság szervezeti egységeinél a kiadmányozási jogköröket úgy kell meghatározni, hogy a jogszerűségi és szakszerűségi követelmények érvényesülése mellett biztosítsák a gyors ügyintézést.

36. § A főigazgató általános aláírási joggal rendelkezik, amelynek keretében aláírja

a) a Főigazgatóságot irányító miniszternek, a miniszterelnök általános helyettesének, az államtitkároknak és a helyettes államtitkároknak, a kabinetfőnöknek, az országgyűlési képviselőknek, a külképviseletek vezetőinek, más minisztériumok, központi államigazgatási szervek, nemzetközi szervezetek azonos, illetve hasonló beosztású, jogállású vagy besorolású vezetőinek címzett ügyiratokat;

b) azokat a belső rendelkezéseket, amelyeket jogszabály vagy közjogi szervezetszabályozó eszköz kizárólagosan aláírási jogkörébe utal.

37. § A főigazgató-helyettesek, a Központi Hivatal vezetői

a) feladatkörükben eljárva aláírják a főigazgató kizárólagos aláírási jogkörébe nem tartozó ügyiratokat, valamint gyakorolják az ezen utasítás alapján rájuk ruházott kiadmányozási jogot;

b) meghozzák a jogszabály vagy közjogi szervezetszabályozó eszköz alapján a saját hatáskörükbe, illetve a vezetésük alatt álló szervezeti egység hatáskörébe utalt hatósági döntéseket.

38. § A regionális igazgatóság igazgatója kiadmányozza a regionális igazgatóság hatáskörébe tartozó hatósági döntéseket, valamint feladatkörében eljárva aláírja a belső rendelkezéseket, illetve az egyéb ügyiratokat.

39. § A regionális igazgatóság osztályvezetője kiadmányozza a regionális igazgatóság hatáskörében hozott, az ügyrendben meghatározott hatósági döntéseket, valamint egyéb ügyiratokat.

40. § A Főigazgatóság valamennyi ügyintézője jogosult aláírni az ügyviteli jellegű – hatósági döntést, intézkedést nem tartalmazó – ügyiratokat.

13. A képviselet rendje

41. § A Főigazgatóságot az azt irányító miniszter által vezetett minisztérium, az egyéb állami és önkormányzati szervek, a társadalmi szervezetek, a gazdálkodó szervek, a nemzetközi és egyéb szervezetek előtt a főigazgató képviseli. E jogkörét – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a Főigazgatóság vezető munkatársaira átruházhatja.

42. § A regionális igazgatóságot – működési területére kiterjedően – az ügykörébe tartozó feladatok végrehajtásával kapcsolatosan az igazgató képviseli.

43. § A Főigazgatóság bíróságok és hatóságok előtti jogi képviseletét szakmai kérdésekkel összefüggő jogvitákban a Központi Hivatal érintett szervezeti egysége vagy a regionális igazgatóság látja el.

44. § A Főigazgatóság működésével összefüggő szerződésekkel kapcsolatos, valamint munkaügyi tárgyú jogi kérdésekben a jogi képviseletet az Igazgatási és Iratkezelési Főosztály látja el.

45. § A Főigazgatóság működésével és feladatellátásával kapcsolatban a média részére a főigazgató, illetve helyettese jogosult nyilatkozatot tenni, felvilágosítást adni. E jogkörét a főigazgató, illetve helyettese eseti jelleggel a Főigazgatóság vezető munkatársaira, illetve a Főigazgatóság sajtókommunikációs feladatokat ellátó munkatársaira átruházhatja.

46. § A Főigazgatóság működésével kapcsolatos ügyekben a Főigazgatóságot irányító miniszter által vezetett minisztérium vagy más szerv megkereséséről a szervezeti egység vezetője soron kívül köteles a főigazgatót tájékoztatni.

47. § A szakmai kapcsolatokat a partnerhatóságokkal, szervezetekkel a Központi Hivatal, valamint a regionális igazgatóságok – a mindenkori parancsnak megfelelően – önállóan szervezik.

14. Az értekezletek rendje

48. § Az irányítási, ellenőrzési tevékenységgel kapcsolatos jelentősebb elvi és gyakorlati kérdések megtárgyalása, szakmai koncepció kialakítása, döntések előkészítése és ismertetése, a beszámoltatás, a tájékoztatás, a koordináció, továbbá az értékelés érdekében a Főigazgatóságnál értekezleti rendszer működik.

49. § A főigazgató az alábbi értekezleteket tartja:

a) – az általa meghatározott időpontban, de legalább havi gyakorisággal – vezetői értekezletet, amelynek résztvevői a főigazgató által meghívott vezetők;

b) – az általa meghatározott időpontban, de legalább éves gyakorisággal – munkaértekezletet, amelynek résztvevői a Főigazgatóság teljes vagy a külön rendelkezés szerint meghívott személyi állománya; valamint

c) az egyedi ügyben összehívott értekezletet, amelynek résztvevői a Főigazgatóság külön rendelkezés szerint meghívott személyi állománya.

50. § A Központi Hivatal és a regionális igazgatóságok vezetői szükség szerint, de legalább havi rendszerességgel tartanak értekezletet.

51. § Az értekezletekről emlékeztetőt kell készíteni, amelyet az értekezlet résztvevői, továbbá az értekezleten meghatározott feladatok végrehajtásáért felelős személyek számára rendelkezésre kell bocsátani.

15. A munkakörök átadás-átvétele

52. § A munkakörök átadása-átvétele történhet véglegesen vagy – 60 napot meghaladó távollét esetén – ideiglenes jelleggel.

53. § (1) A végleges átadás-átvételre biztosítandó időtartamok:

a) a főigazgató-helyettesi, az igazgatói, az igazgatóhelyettesi, illetve a főosztályvezetői munkakör esetében 3 hét;

b) a főosztályvezető-helyettesi, illetve az osztályvezető munkakör esetében 2 hét; valamint

c) az ügyintézői munkakör esetében 1 hét.

(2) Ideiglenes jellegű átadás-átvétel esetén úgy kell meghatározni az átadás-átvétel időtartamát, hogy a feladatok végrehajtásának folyamatossága biztosított legyen.

54. § Az átadás-átvételről valamennyi esetben jegyzőkönyvet kell felvenni, a még folyamatban lévő ügyeket a jegyzőkönyvben tételes felsorolással kell átadni a munkakör átvételére kijelölt ügyintézőnek, ennek hiányában a közvetlen vezetőnek.

16. Hivatali szolgálati időrendszer és általános munkarend

55. § A hivatásos állomány hivatali szolgálati időrendszerben szolgálatot teljesítő tagjának szolgálatteljesítési ideje és az általános munkarendben foglalkoztatott rendvédelmi igazgatási alkalmazott és munkavállaló munkaideje hétfőtől csütörtökig 7.30 órától 16.00 óráig, pénteken 7.30 órától 13.30 óráig tart.

IV. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

56. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

57. § Az ezen utasítás hatálybalépése előtt a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál, valamint a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalnál kiadott belső rendelkezéseket az ezen utasítás hatálybalépését követően is megfelelően alkalmazni kell.

1. melléklet az 1/2019. (X. 17.) OIF utasításhoz

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság szervezeti felépítése

2. melléklet az 1/2019. (X. 17.) OIF utasításhoz

 

A Központi Hivatal szervezeti egységei

 

1. Menekültügyi Igazgatóság

1.1. Menedékjogi Osztály

1.2. Befogadó Intézmények Szakmai Irányító Osztálya

1.2.1. Balassagyarmati Közösségi Szállás

1.2.2. Vámosszabadi Befogadó Állomás

1.2.3. Nyírbátori Menekültügyi Őrzött Befogadó Központ

1.2.4. Röszkei Tranzitzóna

1.2.5. Tompai Tranzitzóna

 

2. Idegenrendészeti Igazgatóság

2.1. Vízum Osztály

2.2. Tartózkodási és Letelepedési Osztály

2.3. Kényszerintézkedési és Kiutaztatási Osztály

 

3. Igazgatási és Iratkezelési Főosztály

3.1. Igazgatási Osztály

3.2. Iratkezelési Osztály

 

4. Nemzetközi Együttműködési Főosztály

4.1. Dublini Koordinációs Osztály

4.2. Schengeni Együttműködési Osztály

4.3. Nemzetközi Kapcsolatok és Alapok Osztálya

4.4. Nemzetközi Elemző és Koordinációs Osztály

 

5. Gazdasági Főosztály

5.1. Pénzügyi és Gazdasági Osztály

5.2. Számviteli Osztály

5.3. Befogadó Intézményeket Működtető Osztály

5.4. Műszaki Osztály

 

6. Informatikai Főosztály

6.1. Informatikai-fejlesztési Osztály

6.2. Informatikai-üzemeltetési Osztály

 

7. Főigazgatói Titkárság

 

8. Sajtó-, Kommunikációs és Protokoll Osztály

 

9. Személyügyi Főosztály

9.1. Humánigazgatási Osztály

9.2. Képzési- és Oktatási Osztály

 

10. Ellenőrzési Osztály

 

11. Dokumentációs Központ

 

12. Ügyeleti és Védelmi Igazgatási Osztály

 

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság regionális igazgatóságai

1. Budapesti és Pest Vármegyei Regionális Igazgatóság

1.1. Igazgatási Osztály

1.2. Idegenrendészeti Hatósági Osztály

1.3. Hatósági Ellenőrzési Osztály

1.4. Ügyfélszolgálat I.

1.5. Ügyfélszolgálat II.

1.6. Engedélyügyi Osztály I.

1.7. Engedélyügyi Osztály II.

1.8. Engedélyügyi Osztály III.

1.9. Engedélyügyi Osztály IV.

1.10. Engedélyügyi Osztály V.

1.11. Engedélyügyi Osztály VI.

 

2. Dél-alföldi Regionális Igazgatóság

2.1. Idegenrendészeti Osztály

2.2. Hatósági Ellenőrzési Osztály

2.3. Engedélyügyi Osztály

 

3. Észak-alföldi Regionális Igazgatóság

3.1. Idegenrendészeti Osztály

3.2. Hatósági Ellenőrzési Osztály

3.3. Engedélyügyi Osztály

 

4. Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóság

4.1. Idegenrendészeti Osztály

4.2. Hatósági Ellenőrzési Osztály

4.3. Engedélyügyi Osztály

 

5. Közép-dunántúli Regionális Igazgatóság

5.1. Idegenrendészeti Osztály

5.2. Hatósági Ellenőrzési Osztály

5.3. Engedélyügyi Osztály

 

6. Észak-magyarországi Regionális Igazgatóság

6.1. Idegenrendészeti Osztály

6.2. Hatósági Ellenőrzési Osztály

6.3. Engedélyügyi Osztály

 

7. Dél-dunántúli Regionális Igazgatóság

7.1. Idegenrendészeti Osztály

7.2. Hatósági Ellenőrzési Osztály

7.3. Engedélyügyi Osztály

8. Központi Regionális Igazgatóság

3. melléklet az 1/2019. (X. 17.) OIF utasításhoz

A Központi Hivatal és a regionális igazgatóságok szervezeti egységeinek feladatkörei

1. A Központi Hivatal szervezeti egységeinek feladatköre

1.1. Általános feladatkörök

A Központi Hivatal szervezeti egységei általános feladatkörükben

a) kidolgozzák a szakmai részterületek, alaptevékenységek szakmai standard- és minimumszabályait, a végrehajtás érdekében módszertani útmutatók kiadásával támogatják a regionális igazgatóságok munkáját;

b) elkészítik a szakterületükön kötelezően alkalmazandó, valamint az ajánlott dokumentációs rendszert;

c) részt vesznek a szakterületüket érintő kutatásokban, elemző tanulmányok, hatásvizsgálatok elkészítésében és a döntés-előkészítő munkában;

d) közreműködnek a rövid, a közép-, valamint a hosszú távú stratégiák kialakításában;

e) évente értékelő beszámolót készítenek a szakterület tevékenységéről, az éves beszámolóban javaslatot tesznek a feladatellátás hatékonyságát célzó intézkedésekre;

f) elkészítik a szakterületüket érintő belső rendelkezések tervezeteit, kezdeményezik a szükséges módosításokat;

g) közreműködnek a feladatkörüket érintő jogszabálytervezetek véleményezésében, megalapozzák a Főigazgatóság szakmai álláspontját;

h) szakmai ellenőrzést gyakorolnak a regionális igazgatóságok szakmai feladatokat ellátó szervezeti egységei felett, végrehajtják a főigazgató által elrendelt szakmai ellenőrzéseket, vizsgálatokat;

i) szakmai ellenőrzések keretében részt vesznek a személyi állomány munkafegyelmével kapcsolatos célellenőrzésben;

j) figyelemmel kísérik a Főigazgatóság jelentési és adatszolgáltatási rendszerének működését, kezdeményezik a rendszer módosítását;

k) kapcsolatot tartanak az állami és önkormányzati szervekkel, a társadalmi és egyéb szervezetekkel, a hazai és nemzetközi tudományos, szakmai, kutatási és felsőoktatási szervezetekkel;

l) részt vesznek a Főigazgatóság nemzetközi kapcsolatainak alakításában, kapcsolatot tartanak a hasonló szakmai feladatokat ellátó nemzetközi és külföldi partnerszervezetekkel, intézményekkel, együttműködési megállapodásokat készítenek elő, és koordinálják azok végrehajtását;

m) erre vonatkozó kijelölés alapján részt vesznek, illetve képviselik a Főigazgatóságot a nemzetközi és hazai szakmai fórumokon és megbeszéléseken;

n) koordinálják a nemzetközi kapcsolatokhoz szükséges technikai, protokoll és tolmácsolási feladatokat, intézik a Főigazgatóság idegen nyelvű levelezését, szakanyagok fordítását;

o) gyűjtik a szakterületüket érintő nemzetközi tevékenységgel összefüggő információkat és adatokat, vizsgálják a külföldi szakmai gyakorlat magyarországi alkalmazásának lehetőségeit;

p) figyelemmel kísérik a hazai és a külföldi szakirodalmat, részt vesznek a szakmai kiadványok szerkesztésében;

q) kezdeményezik szakmai tanácskozások, összejövetelek szervezését;

r) szakmailag irányítják a Főigazgatóság szakterületüket érintő oktatási tevékenységét, összeállítják a képzések, továbbképzések tematikáját, szakmai anyagát;

s) részt vesznek a minőségbiztosítási rendszer kialakításában;

t) figyelemmel kísérik a szakterület ellátását segítő, továbbá a nemzetközi vonatkozású pályázatokat, részt vesznek azok előkészítésében, illetve végrehajtásában;

u) szakterületükön szükség szerint ellátják a Főigazgatóság ügyfélszolgálati tevékenységével összefüggő feladatokat;

v) ellátják a főigazgató által meghatározott egyéb feladatokat.

1.2. Különös feladat- és hatáskörök

1.2.1. A Menekültügyi Igazgatóság

A Menekültügyi Igazgatóság a főigazgató irányítása alatt álló önálló szervezeti egység. Ellátja a jogszabályok által a Főigazgatóság hatáskörébe utalt menekültügyi feladatokat. Az Igazgatóság tevékenységét a Menedékjogi Osztályon, valamint a Befogadó Intézmények Szakmai Irányító Osztályán keresztül látja el. A Menekültügyi Igazgatóságot főosztályvezető besorolású igazgató vezeti. Az egyes osztályokat főosztályvezető-helyettes vagy osztályvezető vezeti.

1.2.1.1. A Menedékjogi Osztály

a) átveszi és elbírálja a menedékjogi kérelmeket;

b) vizsgálja a visszaküldés tilalmának fennállását;

c) gondoskodik a Főigazgatóság hatáskörébe tartozó kiutasító döntések meghozataláról;

d) lefolytatja a státusz-felülvizsgálati és a státuszvisszavonó eljárásokat;

e) végzi a menekültügyi nyilvántartással kapcsolatos nem informatikai jellegű feladatokat;

f) az elismerés tárgyában hozott döntések bírósági felülvizsgálata során jogi képviseletet lát el;

g) gondoskodik az idegenrendészetért és menekültügyért felelős miniszter méltányossági hatáskörébe tartozó egyedi menekültügyi hatósági ügyek döntésre való előkészítéséről;

h) ellátja a menekültek áttelepítésével és áthelyezésével kapcsolatos hatósági feladatokat;

i) a menekültvédelem területén kapcsolatot tart a nemzetközi és hazai szervekkel, társadalmi szervezetekkel;

j) közreműködik a menekültügyi hatósági szakterületet érintő panaszbeadványok elbírálásában;

k) javaslatot tesz a menekültügyi nyilvántartás fejlesztésével kapcsolatban;

l) ellátja a menekültkénti vagy menedékeskénti elismerését kérő személy humanitárius tartózkodási engedélye kiadásával összefüggő, továbbá a menedékesek személyazonosságát, magyarországi tartózkodásának jogszerűségét igazoló okmányokkal összefüggő feladatokat;

m) ellátja a menekültügyi őrizettel kapcsolatos hatósági feladatokat;

n) koordinálja az ellenőrzési feladatok hatékony ellátását.

1.2.1.2. A Befogadó Intézmények Szakmai Irányító Osztálya

a) irányítja, koordinálja és ellenőrzi a befogadó intézmények dolgozóinak szakmai tevékenységét;

b) ellátja az elismerést kérő, illetve a nemzetközi védelemben részesített befogadó intézményben történő elhelyezésre és ellátásra való jogosultság elbírálásával összefüggő feladatokat;

c) végzi és összehangolja a menedékkérők, menekültek, a menedékesek, az oltalmazottak és a befogadottak befogadásával, ellátásával, valamint támogatásával kapcsolatos igazgatási feladatokat, valamint a menekültek és oltalmazottak társadalmi beilleszkedésével kapcsolatos feladatokat;

d) a menekültellátási szakterületet érintő hatósági döntések bírósági felülvizsgálata során jogi képviseletet lát el;

e) közreműködik a menekültellátási szakterületet érintő panaszbeadványok kivizsgálásában, elbírálásában;

f) együttműködik az állami szervekkel, a helyi önkormányzatokkal, nemzetközi szervezetekkel, civil és egyházi szervezetekkel és a menedékkérők, menekültek, oltalmazottak és menedékesek részére szolgáltatást nyújtó intézményekkel, civil és karitatív szervezetekkel;

g) ellátja a Főigazgatóság által fenntartott befogadó intézményekbe történő belépés engedélyezésével kapcsolatos feladatokat;

h) utánkövetést végez a nemzetközi védelemben részesítettek társadalmi beilleszkedése, munkaerőpiaci, lakhatási helyzetének megismerése, valamint a menekültügyi nyilvántartás naprakészen tartása érdekében;

i) gondoskodik a menekültellátási, támogatási ügyek kapcsán a hatósági jogalkalmazás egységességéről;

j) dönt a menekültek, oltalmazottak, befogadottak és menedékesek – a menekültügyi nyilvántartásból történő – hatósági bizonyítvány kiállítása iránti kérelmeiben;

k) ellátja a menekültként vagy oltalmazottként elismert személyek úti okmányával összefüggő feladatokat.

1.2.2. Az Idegenrendészeti Igazgatóság

Az Idegenrendészeti Igazgatóság a főigazgató irányítása alatt álló önálló szervezeti egység. Ellátja a jogszabályok által a Főigazgatóság hatáskörébe utalt idegenrendészeti feladatokat. Az Igazgatóság tevékenységét a Vízum Osztályon, a Tartózkodási és Letelepedési Osztályon, valamint a Kényszerintézkedési és Kiutaztatási Osztályon keresztül látja el. Az Idegenrendészeti Igazgatóságot főosztályvezetői besorolású igazgató vezeti. Az egyes osztályokat főosztályvezető-helyettes vagy osztályvezető vezeti.

1.2.2.1. A Vízum Osztály

a) elbírálja a Főigazgatóság hatáskörébe tartozó nemzeti vízum iránti kérelmeket, dönt a kilencven napot meg nem haladó tartózkodásra jogosító vízum kiadásához való hozzájárulásról vagy a hozzájárulás megtagadásáról, elbírálja a vízum hosszabbítása, megsemmisítése, visszavonása, valamint a határátkelőhelyen előterjesztett vízum iránti kérelem tárgyában hozott elutasító döntések elleni jogorvoslati kérelmeket;

b) meghozza központi vízumhatóságnak a kilencven napot meg nem haladó tartózkodásra jogosító vízum kiadásához való hozzájárulásról vagy a hozzájárulás megtagadásáról szóló döntéseit, egyeztet más schengeni államok központi hatóságaival;

c) végzi a hatáskörébe tartozó vízumkérelmek számítógépes rögzítésével és nyilvántartásával kapcsolatos feladatokat;

d) a vízum megsemmisítése, visszavonása, érvénytelenítése esetén ellátja az ehhez kapcsolódó nyilvántartási és értesítési feladatokat;

e) a vízumkiadással kapcsolatos feladatok tekintetében szakmailag irányítja a migrációs szakkonzulokat, valamint a határátkelőhelyen előterjesztett vízumkérelmek tekintetében szakirányító tevékenységet végez;

f) a feladatkörébe tartozó közigazgatási ügyekben peres képviseletet lát el;

g) a szakterületet érintően szakmailag irányítja a Főigazgatóság regionális igazgatóságait, valamint koordinálja az idegenrendészeti hatósági feladatok hatékony ellátását;

h) feladatkörét érintően gondoskodik az idegenrendészeti hatósági jogalkalmazás egységességéről;

i) folyamatosan kapcsolatot tart az idegenrendészeti adattárak üzemeltetőjével, jelzi és megfogalmazza a felmerülő szakterületi igényeket;

j) részt vesz a VIS-Mail üzenetek továbbításához, fogadásához kapcsolódó feladatok, valamint a VIS-szel kapcsolatos feladatok ellátásában.

1.2.2.2. A Tartózkodási és Letelepedési Osztály

a) elbírálja a harmadik országbeli állampolgárok tartózkodásával és letelepedésével, az EU Kék Kártya kérelemmel, a mobilitási igazolásokkal, az ezen tartózkodási jogosultságok felülvizsgálata tekintetében, valamint a meghívólevéllel kapcsolatos, a Főigazgatóság hatáskörébe utalt jogorvoslati kérelmeket;

b) elbírálja a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek magyarországi tartózkodásával, az ezen tartózkodási jogosultságok felülvizsgálata tekintetében, illetve a szabad mozgás és tartózkodás jogának közrendi, közbiztonsági, nemzetbiztonsági vagy közegészségügyi korlátozásával kapcsolatos, a Főigazgatóság hatáskörébe utalt jogorvoslati kérelmeket;

c) a feladatkörébe tartozó közigazgatási ügyekben peres képviseletet lát el;

d) figyelemmel kíséri a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek, a harmadik országbeli állampolgárok, valamint a harmadik országbeli állampolgárok családtagjai központi nyilvántartását, kapcsolatot tart a személyiadat- és lakcímnyilvántartást vezető szervvel;

e) gondoskodik az idegenrendészetért és menekültügyért felelős miniszter méltányossági hatáskörébe tartozó egyedi idegenrendészeti hatósági ügyek felterjesztésének előkészítéséről;

f) az EK letelepedési engedéllyel, az ideiglenes letelepedési engedéllyel, az EU Kék kártyával, a vállalaton belüli áthelyezettekkel kapcsolatos ügyekben, a kutatók és családtagjaik, valamint a hallgatók Európai Unión belüli mobilitásának engedélyezésére, illetve igazolására vonatkozó eljárásokkal kapcsolatosan ellátja a tagállamok értesítésével kapcsolatos feladatokat;

g) a szakterületét érintően szakmailag irányítja a Főigazgatóság regionális igazgatóságait, valamint koordinálja az idegenrendészeti hatósági feladatok hatékony ellátását;

h) elbírálja a Magyarország által hontalanként elismert, bevándorolt, illetve letelepedett harmadik országbeli állampolgárok egyszeri utazásra jogosító úti okmányával kapcsolatos, a Főigazgatóság hatáskörébe utalt jogorvoslati kérelmeket;

i) feladatkörét érintően gondoskodik az idegenrendészeti hatósági jogalkalmazás egységességéről;

j) folyamatosan kapcsolatot tart az idegenrendészeti adattárak üzemeltetőjével, jelzi és megfogalmazza a felmerülő szakterületi igényeket.

k) elbírálja a hontalanság megállapítása iránti eljárás során hozott végzések elleni, a Főigazgatóság hatáskörébe utalt jogorvoslati kérelmeket.

1.2.2.3. A Kényszerintézkedési és Kiutaztatási Osztály

a) elbírálja az idegenrendészeti kényszerintézkedési ügyekben hozott döntésekkel szemben benyújtott, valamint a közrendvédelmi bírságot kiszabó határozattal kapcsolatos, a Főigazgatóság hatáskörébe utalt jogorvoslati kérelmeket;

b) ellátja a feladatkörébe tartozó ügyekben a bírósági képviseletet;

c) a jogszabály által meghatározott esetekben szervezi, koordinálja és végrehajtja a kiutasított külföldiek légi úton történő kitoloncolásával, valamint a légi és szárazföldi úton történő dublini átadások megszervezésével kapcsolatos feladatokat;

d) közreműködik a Nemzetközi Migrációs Szervezet és a Belügyminisztérium között az önkéntes hazatérés segítése érdekében létrejött együttműködési megállapodás végrehajtásában, jogszabály által meghatározott esetekben az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség által koordinált önkéntes visszatérési művelet keretében szervezi, koordinálja és végrehajtja a harmadik országbeli állampolgárok légi úton történő kiutaztatását;

e) gondoskodik az Igazgatóság által elrendelt beutazási és tartózkodási tilalom központi nyilvántartásban történő rögzítéséről, karbantartásáról, törléséről és felülvizsgálatáról;

f) a nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítése céljából a nem magyar állampolgárok ellen indított büntetőeljárás adatairól, a Magyarországon őrizetbe vett, letartóztatott vagy személyi szabadságát érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés hatálya alatt álló külföldiekről, valamint a sérüléssel, halállal járó rendkívüli eseményekről értesíti a külföldiek állampolgársága szerint illetékes külképviseletet;

g) nyilvántartja, és a kiállító állam illetékes hatóságának megküldi a talált vagy más módon beszolgáltatott külföldi úti okmányokat;

h) a büntetés-végrehajtási szervezet központi szerve tájékoztatása alapján értesíti a Főigazgatóság regionális igazgatóságait a szabadságvesztés-büntetésüket töltő, illetve szabaduló külföldiekről;

i) gondoskodik az idegenrendészeti eljárás alá vont külföldiek hazatéréséhez szükséges úti okmányok beszerzéséről, valamint jogszabályban meghatározott esetben intézkedik a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok kiutasításának végrehajtásához európai úti okmány kiállításáról, az egyszeri hazatérési okmány megszemélyesítéséről;

j) a szakterületét érintően szakmailag irányítja a Főigazgatóság regionális igazgatóságait, valamint koordinálja az idegenrendészeti hatósági és ellenőrzési feladatok hatékony ellátását;

k) feladatkörét érintően gondoskodik az idegenrendészeti hatósági jogalkalmazás egységességéről;

l) folyamatosan kapcsolatot tart az idegenrendészeti adattárak üzemeltetőjével, jelzi és megfogalmazza a felmerülő szakterületi igényeket;

m) végzi és összehangolja az emberkereskedelem áldozatainak ellátásával kapcsolatos igazgatási feladatokat;

n) koordinálja a regionális igazgatóságok komplex mélységi ellenőrzőrendszer keretében végzett tevékenységét;

o) a közösségi szálláson vagy annak területén elhelyezettek idegenrendészeti eljárásával összefüggésben szakmai irányítási jogkört gyakorol.

1.2.3. Az Igazgatási és Iratkezelési Főosztály

1.2.3.1. Az Igazgatási és Iratkezelési Főosztály az általános főigazgató-helyettes irányítása alatt álló önálló szervezeti egység, amely a feladatait az Igazgatási Osztály, valamint az Iratkezelési Osztály útján látja el. Az Igazgatási és Iratkezelési Főosztályt főosztályvezető vezeti. Az egyes osztályokat főosztályvezető-helyettes vagy osztályvezető vezeti.

1.2.3.2. Az Igazgatási Osztály

a) ellátja az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság normaalkotási szabályzatáról szóló utasításban az Igazgatási és Iratkezelési Főosztály számára meghatározott feladatokat;

b) biztosítja a főigazgatói döntések előkészítésének és végrehajtásának megszervezését, összehangolását és ellenőrzését;

c) összeállítja a Főigazgatóság tevékenységét értékelő féléves, éves jelentéseket;

d) kivizsgálja a panaszbeadványokat, és működteti a Főigazgatóság Panaszirodáját;

e) ellátja a közérdekű adatok megismerésére irányuló megkeresésekkel kapcsolatos feladatokat;

f) ellátja az adatvédelmi tárgyú igazgatási feladatokat;

g) végzi a Főigazgatóságot irányító miniszter által vezetett minisztérium, illetve a más szervek által készített jogszabálytervezetek és közjogi szervezetszabályozó eszközök tervezeteinek véleményezését, szükség esetén koordinálja azok belső véleményeztetését, a belső egyeztetését követően összeállítja a Főigazgatóság álláspontját összegző átirat tervezetét, és azt aláírásra az általános főigazgató-helyettes útján a főigazgatónak felterjeszti;

h) a feladatkörébe tartozó ügytípusok vonatkozásában koordinálja a külső szervek részére történő adatszolgáltatást;

i) előkészíti vagy véleményezi az állami és civil szervezetekkel kötendő együttműködési megállapodások tervezeteit;

j) képviseletet lát el a Főigazgatóság működésével összefüggő, nem menekültügyi vagy idegenrendészeti hatósági döntés felülvizsgálatára irányuló peres eljárásokban;

k) felkérésre előkészíti, véleményezi a Főigazgatóság által kötendő szerződéseket, azokat jogi ellenjegyzéssel látja el;

l) felkérésre jogi szakértőként részt vesz a Főigazgatóság közbeszerzési eljárásaiban;

m) ellátja az okmányszakértői és okmánytári feladatokat, közreműködik az okmányok megújításában és az okmánybeszerzési eljárásokban.

1.2.3.3. Az Iratkezelési Osztály

a) a Főigazgatóság Központi Hivatala szervezeti egységei vonatkozásában ellátja azon központi postaelosztó, postázó, iktatási és ügykezelési feladatokat, melyek nem tartoznak az önálló szervezeti egységek feladatai közé;

b) ellátja a Főigazgatóság Központi Hivatala szervezeti egységeinek minősített adatkezelési feladatait;

c) működteti a Főigazgatóság egyes központi irattárait;

d) végzi az iratkezelés ellenőrzésével, az iratkezelési szabályzat korszerűsítésével és az irattári terv évenkénti felülvizsgálatával kapcsolatos feladatokat;

e) szakmai felügyeletet lát el az iratkezeléssel kapcsolatos kérdésekben;

f) ellátja a biometrikus azonosítót tartalmazó okmányokkal kapcsolatos ügyviteli feladatokat;

g) végzi a bélyegzők, negatív pecsétnyomók bevételezésével, kiadásával, nyilvántartásával kapcsolatos feladatokat.

1.2.4. A Nemzetközi Együttműködési Főosztály

A Nemzetközi Együttműködési Főosztály az általános főigazgató-helyettes irányítása alatt végzi munkáját. Elsődleges feladata az egyes szakterületek munkájával összefüggő európai uniós és nemzetközi relevanciájú feladatok előkészítése, végrehajtásuk koordinálása, folyamatos kapcsolattartás a tagállami partnerszervezetekkel és a migrációval foglalkozó nemzetközi szervezetekkel. A Nemzetközi Együttműködési Főosztályt főosztályvezető vezeti. Az egyes osztályokat főosztályvezető-helyettes vagy osztályvezető vezeti.

1.2.4.1. A Dublini Koordinációs Osztály

a) felelős az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló, 2013. június 26-i 604/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet, valamint az egy harmadik ország állampolgára által a tagállamok egyikében benyújtott menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó szempontok és eljárási szabályok megállapításáról szóló 343/2003/EK tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról szóló 1560/2003/EK rendelet módosításáról szóló, 2014. január 30-i 118/2014/EU bizottsági végrehajtási rendeletből (a továbbiakban együtt: Dublini Rendeletek) eredő feladatok ellátásáért;

b) a Dublini Rendeletek hatálya alá tartozó eljárásban a részes – külföldi – menekültügyi hatóságokkal való kapcsolattartásra kijelölt szervként ellátja a Dublini Rendeletek végrehajtásában részes államok migrációs szerveitől beérkező és az ezek felé továbbítandó megkeresésekből adódó feladatokat;

c) a dublini egyezmény hatékony alkalmazása érdekében az ujjlenyomatok összehasonlítására irányuló „Eurodac” létrehozásáról szóló, 2013. június 13-i 603/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtása során együttműködik a nemzeti egység feladatait ellátó Nemzeti Szakértői és Kutató Központ Daktiloszkópiai Szakértői Intézettel;

d) folyamatosan figyelemmel kíséri a dublini eljárásokkal kapcsolatban az Európai Unió Bizottságának kommunikációját.

1.2.4.2. Schengeni Együttműködési Osztály

a) az európai uniós jogszabályok, valamint a hatályos visszafogadási egyezmények előírásainak megfelelően engedélyezi a harmadik országok állampolgárainak hatósági kísérettel történő átszállítását, szervezi és koordinálja a hatósági átszállítási feladatok végrehajtását;

b) koordinálja a Schengeni Információs Rendszerben elhelyezett figyelmeztető jelzésekkel összefüggő kiegészítő információk cseréjét és az ezzel összefüggésben kezdeményezett európai uniós tagállamokkal folytatott konzultációs eljárásokat;

c) megválaszolja a schengeni tagállamoktól érkező vízumkonzultációs megkereséseket, részt vesz VIS-Mail üzenetek továbbításához, fogadásához kapcsolódó feladatok, valamint a VIS-szel kapcsolatos feladatok ellátásában;

d) koordinálja a regionális igazgatóságok és az európai uniós tagállamok között a tartózkodási jogosultságokra, előzményekre vonatkozó megkereséseket;

e) együttműködik az Országos Rendőr-főkapitányság Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ (a továbbiakban: ORFK NEBEK) keretében működő SIRENE Irodával a SIS jelzéssel kapcsolatos kiegészítő információk cseréje kapcsán;

f) eleget tesz a schengeni vízum megsemmisítése és visszavonása tárgyában meghatározott tájékoztatási kötelezettségnek.

g) figyelemmel kíséri a migrációs és menekültügyi témájú hazai és uniós pályázati kiírásokat, a szakmai igazgatóságok javaslataira figyelemmel elkészíti a projektjavaslatokat;

h) felügyeli és koordinálja a nyertes hazai és nemzetközi pályázatok szakszerű és tervszerű végrehajtását;

i) ellát minden egyéb, a projektszervezet működtetéséhez szükséges szakmai koordinációs és előkészítési feladatot.

1.2.4.3. Nemzetközi Kapcsolatok és Alapok Osztálya

a) szervezi és koordinálja a Főigazgatóság nemzetközi tevékenységét, közreműködik a Főigazgatóság nemzetközi vonatkozású hazai rendezvényeinek lebonyolításában;

b) a szakmai igazgatóságok közreműködésével összefogja az EU kormányzati koordinációs rendszer keretében a Főigazgatósághoz érkező tárgyalási álláspontok véleményezését;

c) összeállítja a Főigazgatóság éves kiutazási és fogadási tervét;

d) ellátja a Főigazgatóság vezetőinek és munkatársainak nemzetközi fórumokon való részvételével, valamint a külföldi delegációk fogadásával kapcsolatos utaztatási teendőket, koordinálja a részvételből adódó feladatokat;

e) folyamatos nyilvántartást vezet a Főigazgatóság vezetőinek és munkatársainak szakmai kiutazásairól;

f) kapcsolatot tart a migrációs és menekültügyi kérdésekkel foglalkozó nemzetközi szervezetekkel, azok szakosított szerveivel és a nemzetközi civil szervezetekkel;

g) kapcsolatot tart az európai uniós és a harmadik országbeli külföldi társszervekkel, valamint a Magyarországon akkreditált külképviseletekkel;

h) közreműködik a Főigazgatóság szervezésében megrendezésre kerülő nemzetközi munkamegbeszélések, tárgyalások előkészítésében és lebonyolításában;

i) koordinálja a Főigazgatóság felsővezetésének nemzetközi levelezését;

j) végzi a nemzetközi relevanciájú, de nemzetközi szerződésnek nem minősülő két- vagy többoldalú együttműködési megállapodások előkészítését;

k) előkészíti a Főigazgatóság feladatkörébe tartozó nemzetközi szerződésnek nem minősülő megállapodások és az ezekhez kapcsolódó előterjesztések szakmai tervezeteit, gondoskodik felterjesztésükről;

l) gondoskodik a Főigazgatóság vezetői és a szervezeti egységek részére idegen nyelvű fordítások készítéséről, készíttetéséről;

m)

n)

o) ellátja az Európai Migrációs Hálózat keretében érkező megkeresések koordinációját;

p)

q) működteti az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségének központi nemzeti kapcsolattartási pontját;

r) előkészíti, szervezi és koordinálja az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége és az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség műveleteinek keretében megvalósuló szakértői kiküldetéseket;

s) intézi a Főigazgatóság munkatársai részére igényelt szolgálati útlevelekkel, valamint repülőtéri belépőkártyával kapcsolatos teendőket, valamint nyilvántartást vezet a munkatársak részére kiállított okmányokról.

1.2.4.4. A Nemzetközi Elemző és Koordinációs Osztály

a) figyelemmel kíséri és elemzi a nemzetközi migrációs és menekültügyi folyamatok alakulását, összehasonlító elemzéseket és prognózisokat készít;

b) elkészíti az időszaki és eseti statisztikai jelentéseket;

c) koordinálja a Főigazgatóság szervei adatszolgáltatási kötelezettségeivel összefüggő statisztikai tevékenységét, így különösen adatszolgáltatási tevékenységet végez egyes európai intézmények, nemzetközi szervezetek, hazai és európai partnerszervek képviselői részére;

d) részt vesz az Európai Unió szakosított szerveinek égisze alatt működő, elemzői fórumok tevékenységében, az e területet érintő delegációs programok lebonyolításában, valamint a Bevándorlási Összekötő Tisztviselői Menedzserek Hálózatának és más hasonló fókuszú fórumoknak a munkájában;

e) ellátja a migrációs szakdiplomata-jelöltek pályáztatásához, kiválasztásához és felkészítéséhez kapcsolódó szervezési feladatokat;

f) koordinálja a kihelyezett és a kihelyezés előtt álló migrációs szakdiplomaták berendelésével, kihelyezésével kapcsolatos adminisztratív ügyeket;

g) folyamatos kapcsolatot tart a Főigazgatóság kihelyezett migrációs szakdiplomata munkatársaival;

h) ellátja a migrációs szakdiplomaták évközi és éves beszámoltatásának teljes körű koordinációját;

i) a migrációs szakdiplomaták tevékenységéhez kapcsolódó körben kapcsolatot tart a hazai nemzetbiztonsági és rendvédelmi szervekkel, részükre meghatározott körben adatszolgáltatást teljesít.

1.2.5. A Gazdasági Főosztály

A Gazdasági Főosztály a gazdasági főigazgató-helyettes irányítása alatt álló önálló, költségvetési, gazdálkodási kérdésekben döntést megalapozó, végrehajtást előkészítő, koordináló, a számviteli teendők végrehajtását végző szervezeti egység. A Gazdasági Főosztály tevékenységét a Pénzügyi és Gazdasági Osztályon, a Számviteli Osztályon, a Befogadó Intézményeket Működtető Osztályon, valamint a Műszaki Osztályon keresztül látja el. A Gazdasági Főosztályt főosztályvezető vezeti. Az egyes osztályokat főosztályvezető-helyettes vagy osztályvezető vezeti.

1.2.5.1. A Pénzügyi és Gazdasági Osztály

a) a Főigazgatóság szervezeti egységeinek bevonásával tervezi és összeállítja a tárgyévi szükségleteket, ezek figyelembevételével elkészíti az éves költségvetési tervjavaslatokat;

b) elkészíti a jóváhagyott költségvetés felosztásaira vonatkozó javaslatokat, és folyamatosan nyilvántartja azok felhasználását;

c) ellenőrzi a kiadási bizonylatok jogszerűségét és helyességét, gondoskodik a kötelezettségek teljesítéséről, a bevételek beszedéséről;

d) a folyószámla analitikához kapcsolódóan végzi a bejövő számlák kezelését, a kimenő számlák elkészítését, vezeti a munkavállalók előlegével kapcsolatos adatok nyilvántartását;

e) vezeti az adójellegű nyilvántartásokat, és gondoskodik azon bevallások elkészítéséről, amelyeket jogszabály alapján nem a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) végez;

f) intézkedik a dolgozók személyi jövedelemadó elszámolásával kapcsolatos dokumentumainak a Kincstár általi előállítására, azoknak a munkavállalók részére való továbbításáról;

g) gondoskodik a menekültek, oltalmazottak, menedékesek és befogadottak részére megállapított pénzbeli ellátások és támogatások folyósításáról;

h) tervezi és szervezi a Főigazgatóság részére biztosított költségvetési előirányzatokkal történő gazdálkodást, kötelezettséget vállal, utalványozási és ellenjegyzési jogokat gyakorol;

i) előkészíti az előirányzati módosításokra vonatkozó javaslatot, és vezeti az előirányzat-módosításokról szóló nyilvántartást;

j) koordinálja az EU Belügyi Alapok program alapjaihoz, valamint más nemzetközi és hazai pályázati forráshoz kapcsolódó kifizetéseket;

k) kezeli az OTP Bank Nyrt.-nél (a továbbiakban: OTP) vezetett munkáltatói lakásépítési célú betétszámlát;

l) kapcsolatot tart az OTP Háttérműveleti Igazgatóságával;

m) vezeti a munkáltatói, lakásvásárlási, építési támogatásban részesült dolgozók tartozásait nyilvántartó egyéni kartonokat;

n) tájékoztatást ad a Szociális és Lakásbizottságnak a lakásszámla alakulásáról, javaslatot tesz a felhasználható szabad keretről;

o) a hatályos jogszabályoknak megfelelően intézkedik az OTP felé a Főigazgatóság munkatársait megillető kedvezmények érvényesítéséről;

p) a Kincstárral együttműködve gondoskodik a bérszámfejtéshez kapcsolódó feladatok ellátásáról;

q) teljesíti az adatszolgáltatási kötelezettségét.

1.2.5.2. A Számviteli Osztály

a) a pénzügyi és számviteli előírásoknak megfelelően végzi a gazdasági folyamatok regisztrálását, könyvelését;

b) végzi a tárgyi eszközök és készletek analitikus nyilvántartását, a főkönyvi könyvelést, végrehajtja a szükséges egyeztetéseket, és adatokat szolgáltat a beszámolók, mérlegek elkészítéséhez;

c) gondoskodik a bizonylati rend és fegyelem betartásáról, a különféle analitikához kapcsolódó kódszámrendszerek kidolgozásáról és karbantartásáról, a számlarend naprakészen tartásáról;

d) elkészíti a havi és a negyedéves jelentéseket, valamint az éves költségvetési beszámolót;

e) vezeti a lakáskölcsönök, valamint a Főigazgatóság számlájára beérkező, a menekültek és az oltalmazottak lakáscélú támogatásának (otthonteremtési támogatásának) törlesztésével kapcsolatos adatok nyilvántartását;

f) elkészíti a leltározási utasítást, ennek jóváhagyását követően szervezi az éves vagyon-megállapító leltározásokat;

g) üzemelteti a házipénztárt és a valutapénztárt, gondoskodik a szervezeti egységek rendszeres, illetve soron kívüli ellátásáról.

1.2.5.3. A Műszaki Osztály

a) a költségvetési tervezés keretében javaslatot készít a Főigazgatóság ingatlan- és gépjárműállományának fejlesztésére;

b) a költségvetési keretszámok ismeretében elkészíti a tárgyévi ingatlanberuházási és -felújítási munkára vonatkozó terveket;

c) szakmailag felügyeli a befogadó intézményekkel kapcsolatos műszaki beruházási és felújítási munkálatokat, és lebonyolítja az ezzel kapcsolatos eljárásokat;

d) nyilvántartást vezet a hivatali gépjárművekről, végzi a gépjárművek üzemeltetésével, javításával, műszaki szemléjével kapcsolatos feladatokat, javaslatot tesz a gazdaságtalanul működő gépjárművek selejtezésére;

e) közreműködik a közbeszerzési pályázatok kiírásában, a szerződéskötésben, ellenőrzi az elkészült munkákat, gondoskodik a vásárolt eszközök nyilvántartásba vételéről;

f) kidolgozza a tűzvédelmi és munkavédelmi előírások alapján a Főigazgatóság e tárgyköröket érintő belső szabályzatait, gondoskodik ezek betartásáról, szakmai irányítást gyakorol a regionális igazgatóságok ezen tevékenysége felett;

g) figyelemmel kíséri a rendszeres karbantartásokat, az üzemeltetési feladatok ellátását, ellenőrzi mindezek elvégzését, karbantartási, üzemeltetési szerződések megkötését kezdeményezi;

h) ellátja a Főigazgatóságnál használt nyomtatványok, tájékoztató anyagok megrendelésével, tárolásával, kiadásával kapcsolatos feladatokat;

i) vezeti a Főigazgatóság vagyonkezelésében lévő ingatlanok nyilvántartását, és gondoskodik a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. felé az időszakos adatszolgáltatások teljesítéséről;

j) üzemelteti a Központi Hivatal és a regionális igazgatóságok irodaszer, nyomtatvány és egyéb eszközeinek központi raktárát.

1.2.5.4. A Befogadó Intézményeket Működtető Osztály

a) biztosítja a befogadó intézmények folyamatos működtetését, az ott elhelyezettek ellátását;

b) a főigazgató és a gazdasági főigazgató-helyettes által meghatározott rend szerint gazdálkodik a számára biztosított ellátmánnyal, előkészíti az egyes gazdálkodással összefüggő feladatok végrehajtása során keletkező pénzügyi kötelezettségek iratait;

c) nyilvántartja a befogadó intézményekre vonatkozó szerződéseket és kötelezettségvállalásokat;

d) közbeszerzési eljárások megindítását kezdeményezi, részt vesz a Bíráló Bizottság munkájában;

e) a befogadó intézmények vonatkozásában gondoskodik a készletek, a tárgyi eszközök és a nagy értékű eszközök analitikus nyilvántartásáról, kezeléséről, leltározásáról és selejtezéséről;

f) ellátja az élelmezéssel kapcsolatos ügyviteli, pénzügyi tevékenységet;

g) raktári készletgazdálkodást végez, valamint ellátja a ruházati szolgálattal kapcsolatos gazdasági feladatokat;

h) a folyószámla analitikához kapcsolódóan végzi a bejövő számlák kezelését, valamint a kimenő számlák elkészítését;

i) a befogadó intézmények vonatkozásában végzi a beérkezett – vásárolt és adományozott – készletek analitikus nyilvántartása vezetését a rendelkezésre bocsátott számla, illetve szállítólevél alapján;

j) előzetesen jelzett kivételezési igények alapján gondoskodik a készletek előkészítéséről, kiadásáról és a kiadások nyilvántartásáról;

k) vezeti az anyagok, eszközök visszavételezésének nyilvántartását;

l) biztosítja a zavartalan technikai üzemeltetést;

m) biztosítja a befogadó intézmények zavartalan működéséhez szükséges készleteket, eszközöket;

n) megszervezi és irányítja a tervszerű karbantartást, gondnoki feladatokat lát el a befogadó intézményekben;

o) előkészíti a külső kivitelezőkkel az építési, karbantartási munkák tekintetében megkötni kívánt szerződések tervezetét, gondoskodik az elkészült munkák műszaki átvételéről, továbbá gondoskodik az ingatlannal kapcsolatos nyilvántartások naprakész vezetéséről és a változások átvezetésének előkészítéséről;

p) előkészíti a befogadó intézmények működéséhez szükséges készlet- és eszközbeszerzéseket, engedélyezést követően gondoskodik a beszerzésről;

q) ellátja a gépjárművekkel kapcsolatos ügyintézést és elszámolást;

r) ellátja a befogadó intézményekben elhelyezettekkel összefüggésben felmerülő személyszállítási feladatokat;

s) megszervezi a helyiségek takarítását, továbbá biztosítja a takarításhoz szükséges feltételeket;

t) gondoskodik az adományok, pénzbeli és tárgyi felajánlások kezeléséről és elszámolásáról, szükség esetén a telephelyekre való elosztásáról.

1.2.6. Az Informatikai Főosztály

Az Informatikai Főosztály a gazdasági főigazgató-helyettes irányítása alatt álló önálló – informatikai szakmai kérdésekben döntést megalapozó, végrehajtást előkészítő, koordináló, az informatikai rendszerek tervezését, üzemeltetését, karbantartását végző, a regionális igazgatóságok vonatkozásában szakmai felügyeletet és szakmai ellenőrzést ellátó – szervezeti egység. Az Informatikai Főosztály tevékenységét az Informatikai-fejlesztési Osztályon, valamint az Informatikai-üzemeltetési Osztályon keresztül végzi. Az Informatikai Főosztályt főosztályvezető vezeti. Az egyes osztályokat főosztályvezető-helyettes vagy osztályvezető vezeti.

1.2.6.1. Az Informatikai-fejlesztési Osztály

a) biztosítja az iktatási, a pénzügyi, a számviteli és a számítástechnikai programok egységességét, nyilvántartását, dokumentáltságát és jogtisztaságát, gondoskodik a Központi Hivatal és a regionális igazgatóságok által használt számítógépes programok fejlesztéséről, a szakterületek által megfogalmazott szakmai célok figyelembevétele mellett kidolgozza a számítógépes programfejlesztési igényeket, követelményeket;

b) elkészíti a Központi Hivatalnál és a regionális igazgatóságoknál az ügyviteli és az igazgatási folyamatok elemzését, valamint javaslatot tesz a szervezési intézkedésekre;

c) a rendelkezésre álló pénzügyi források keretein belül kidolgozza a számítógépes programfejlesztések pályázati felhívását és a részletes szakmai követelményrendszereket;

d) kidolgozza és folyamatosan aktualizálja a Központi Hivatalban és a regionális igazgatóságokon érvényesítendő informatikai biztonsági követelményeket;

e) kidolgozza a Központi Hivatal és a regionális igazgatóságok adat- és titokvédelmi, ügyviteli szabályzatainak informatikai biztonsági előírásait;

f) előkészíti – az érintett szervezeti egységek javaslatainak figyelembevételével – a Főigazgatóság közép- és hosszú távú informatikai stratégiai tervét, figyelemmel kíséri az elfogadott terv végrehajtását, és gondoskodik folyamatos aktualizálásáról;

g) az informatikai kérdéseket érintően közreműködik a közbeszerzési pályázatok kiírásában és azok elbírálásában.

1.2.6.2. Az Informatikai-üzemeltetési Osztály

a) működteti a Főigazgatóság országos informatikai hálózatát és levelezőrendszerét, a vírusvédelmi rendszert, karbantartja, frissíti az ehhez szükséges programokat;

b) felügyeli a Főigazgatóság hatáskörébe tartozó feladatokat támogató informatikai rendszert, nyilvántartja az ehhez szükséges programokat;

c) szervezi a Főigazgatóságnál alkalmazott számítástechnikai, híradástechnikai eszközök üzemeltetését, gondoskodik a számítástechnikai és egyéb technikai, híradástechnikai eszközök megrendeléséről, beszerzéséről, szervizeléséről;

d) biztosítja a Főigazgatóság szakterületei nyilvántartási, adatkezelési, adatfeldolgozási feladatainak informatikai hátterét;

e) gondoskodik az informatikai biztonságot érintő jogszabályok, műszaki normatívák, szabványok, irányelvek és ajánlások szervezeten belüli egységes alkalmazásáról, az ágazati szintű rendelkezések, utasítások és a Főigazgatóság helyi szabályozásai összhangjának megteremtéséről;

f) gondoskodik a számítástechnikai adatkezelésben az adatvédelemre, adatbiztonságra vonatkozó jogszabályi követelmények betartásáról;

g) gondoskodik a DubliNet rendszer működtetéséről;

h) felhasználótámogatói tevékenységet lát el;

i) szakmailag irányítja és felügyeli a regionális igazgatóságok informatikai feladatokat ellátó ügyintézőit;

j) ellátja a Főigazgatóság különböző szakrendszereinek üzemeltetési feladatait.

k) ellátja a Főigazgatóság honlapjának üzemeltetésével kapcsolatos technikai-informatikai feladatokat.

1.2.7. A Főigazgatói Titkárság

1.2.7.1. A Titkárság a főigazgató irányítása alatt álló – a főigazgató napi tevékenységét közvetlenül segítő – önálló szervezeti egység. A Titkárságot osztályvezető vagy főosztályvezető-helyettes besorolású titkárságvezető vezeti.

1.2.7.2. A Főigazgatói Titkárság

a) ellátja a főigazgató személye körüli teendőket, így különösen intézi a főigazgató személyes levelezését, koordinálja a főigazgató programjaihoz szükséges beszédek, előadások anyagának előkészítését, szervezi a főigazgató belföldi programjait, és közreműködik azok lebonyolításában;

b) ellátja a főigazgatóhoz érkező iratok ügyviteli feladatait, gondoskodik azok aláírásra vagy kiadmányozásra való előkészítéséről;

c) előkészíti és összehívja a főigazgató által tartott értekezleteket, ellátja a szervezési feladatokat, elkészíti az értekezletek emlékeztetőit;

d) szervezi a főigazgató és az általános főigazgató-helyettes megbeszéléseit;

e) intézi a főigazgató által meghatározott feladatokat, megszervezi és ellenőrzi azok végrehajtását.

f) gondoskodik a hatályos belső rendelkezések címjegyzékének évenkénti kiadásáról.

g) monitorozza a belső Intranetes felület tartalmát, amennyiben szükséges – az érintett szervezeti egység megkeresésével – intézkedik a tartalom frissítésére.

1.2.8. A Sajtó-, Kommunikációs és Protokoll Osztály

1.2.8.1. A Sajtó-, Kommunikációs és Protokoll Osztály a főigazgató irányítása alatt álló – a Főigazgatóság kommunikációs és protokoll tevékenységét szervező – önálló szervezeti egység. A Sajtó-, Kommunikációs és Protokoll Osztályt osztályvezető vagy főosztályvezető-helyettes besorolású osztályvezető vezeti.

1.2.8.2. A Sajtó-, Kommunikációs és Protokoll Osztály

a) kapcsolatot tart a Főigazgatóságot irányító miniszter által vezetett minisztérium és más kormányzati szervek sajtófelelőseivel;

b) előkészíti a Főigazgatóság kommunikációs szövegpaneljeit;

c) előkészíti a Főigazgatóság évkönyvét;

d) intézi a protokollajándékok beszerzését;

e) irányítja és szervezi a Főigazgatóság sajtó- és tömegtájékoztatási, valamint PR-tevékenységét, gondoskodik a Főigazgatóság munkájára vonatkozó sajtóinformációk figyeléséről, gyűjtéséről, szemlézéséről, elemzéséről, archiválásáról;

f) gondoskodik a Főigazgatóság rendezvényeinek előkészítéséről, a rendezvények lebonyolításával kapcsolatos feladatok ellátásáról;

g) elkészíti és kiadja a Főigazgatóság közleményeit a hírügynökségeknek, megszervezi a sajtótájékoztatókat, koordinálja a háttéranyagok elkészítését;

h) döntésre előkészíti a sajtókérelmeket, kapcsolatot tart a médiával, a sajtó munkatársaival, a sajtókérelmekről nyilvántartást vezet;

i) gondoskodik a Főigazgatóság belső kommunikációs feladatainak ellátásáról;

j) – a technikai üzemeltetési feladatok kivételével – ellátja a Főigazgatóság holnapjának működtetésével kapcsolatos feladatokat, és gondoskodik a rendszeres időközönként megvalósuló tartalomfrissítésről;

k) gondoskodik arról, hogy a honlapon valamennyi, az általános, különös és egyedi közzétételi listák szerint kötelezően közzéteendő közérdekből nyilvános adat elérhető és naprakész legyen;

l) működteti a Főigazgatóság call-centerét.

1.2.9. A Személyügyi Főosztály

1.2.9.1. A Személyügyi Főosztály a főigazgató irányítása alatt álló – személyzeti és munkaügyi szakmai kérdésekben döntést megalapozó, végrehajtást előkészítő, koordináló, végrehajtó, a humánpolitikai célkitűzések tervezését végző –, főosztályvezető besorolású vezető által vezetett önálló szervezeti egység. A Személyügyi Főosztály feladatait a Humánigazgatási Osztályon, valamint a Képzési- és Oktatási Osztályon keresztül látja el, amelyeket főosztályvezető-helyettes vagy osztályvezető vezet.

1.2.9.2. A Humánigazgatási Osztály

a) segíti a vezetőket a személyügyi igazgatással kapcsolatos feladataik ellátásában;

b) előkészíti a szervezetkorszerűsítésre, létszámgazdálkodásra vonatkozó javaslatokat, ellenőrzi a szervezeti és létszámintézkedések érvényesülését, javaslatot tesz a hatékonyságot gátló körülmények megszüntetésére;

c) közreműködik a foglalkoztatási jogviszonyokkal kapcsolatos belső szabályzatok kialakításában, kidolgozza a Kollektív Szerződés, valamint a szakterületet érintő főigazgatói normatív döntések tervezeteit, részt vesz a feladatkörébe tartozó jogszabályok és közjogi szervezetszabályzó eszközök módosítási javaslatainak véleményezésében;

d) ellátja a hivatali érdekegyeztetés működésével kapcsolatos előkészítő feladatokat;

e) előkészíti és végrehajtja a Központi Hivatal és a regionális igazgatóságok feladatkörébe tartozó személyzeti, munkaügyi, szervezési, fegyelmi, kártérítési, lakásügyi, kegyeleti és szociális döntéseket;

f) ellátja a főigazgató által adományozható elismerések adományozásával kapcsolatos előkészítő feladatokat, kezeli a Főigazgatóság elismerési anyag készletét;

g) működteti az emberierőforrás-gazdálkodást támogató információs rendszer személyzeti munkát segítő operációs rendszereket, adatfeldolgozást és adatszolgáltatást végez, kezeli a személyi állományba tartozók személyi nyilvántartási anyagát;

h) gondoskodik a személyi állományba tartozók szolgálati igazolvánnyal és szolgálati jelvénnyel történő ellátásáról és ezek nyilvántartásáról;

i) végzi a nemzetbiztonsági ellenőrzés és a kifogástalan életvitel vizsgálat kezdeményezésével kapcsolatos feladatokat;

j) a Vnytv. 3. §-a szerinti vagyonnyilatkozat-tételre kötelezettek vonatkozásában biztosítja a Főigazgatóságra háruló, jogszabályban rögzített kezelési, nyilvántartási kötelezettségek teljesítését, figyelemmel kíséri a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség esedékessé válását, intézkedik a Vnytv. 7. § a) pontja szerinti őrzésért felelős felé a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítésére;

k) együttműködik a Központi Hivatal és a regionális igazgatóságok érdekképviseleti szerveivel, valamint a Magyar Rendvédelmi Karral.

1.2.9.3. A Képzési- és Oktatási Osztály

a) ellátja a személyi állomány foglalkozás-egészségügyi, fizikai és pszichikai alkalmassági vizsgálatának előkészítését és koordinálását, vezeti a Főigazgatóság központi személyügyi nyilvántartását és közszolgálati alapnyilvántartását;

b) figyelemmel kíséri a személyi állomány minősítésének esedékessé válását, az illetékes vezetőt erről tájékoztatja, közreműködik a személyi állomány minősítésének és munkateljesítménye értékelésének elkészítésében;

c) előzetes igényfelmérés alapján előkészíti a Főigazgatóság időszakos képzési tervét;

d) tervezi és előkészíti a személyi állomány szakmai előmenetelét, képzését, továbbképzését, utánpótlását, koordinálja az oktatáshoz, képzéshez kapcsolódó feladatokat;

e) figyelemmel kíséri és koordinálja a jogszabályban előírt oktatási és vizsgakötelezettség teljesítését;

f) a Főigazgatóság szakmai szervezeti egységeivel együttműködve előkészíti és koordinálja a hazai és a nemzetközi felsőoktatási intézmények hallgatóinak szakmai gyakorlatát;

g) a szakterületet érintő kérdésekben kapcsolatot tart és együttműködik a Főigazgatóság társszerveivel.

1.2.10. Az Ellenőrzési Osztály

1.2.10.1. Az Ellenőrzési Osztály a főigazgató közvetlen irányítása alatt álló, funkcionálisan független, főosztályvezető-helyettes vagy osztályvezető besorolású vezető által vezetett önálló szervezeti egység.

1.2.10.2. Az Ellenőrzési Osztály a hatályos jogszabályok és belső rendelkezések szerint ellátja a Főigazgatóság szakmai és gazdasági tevékenysége törvényességének ellenőrzését, amelynek keretében az éves ellenőrzési terv vagy a főigazgató egyedi utasítása alapján

a) vizsgálatot végez a költségvetési bevételek és kiadások tervezésének, felhasználásának és elszámolásának, valamint az eszközökkel és forrásokkal való gazdálkodás ellenőrzésére;

b) vizsgálja és elemzi a rendelkezésre álló erőforrásokkal való gazdálkodást, a vagyon megóvását és gyarapítását, valamint az elszámolások megfelelőségét, a beszámolók valódiságát;

c) értékelő jelentéseket készít és terjeszt fel a főigazgató részére a vizsgált folyamatokkal kapcsolatban tett megállapításokról, következtetésekről, javaslatokat fogalmaz meg a kockázati tényezők, hiányosságok megszüntetése, kiküszöbölése vagy csökkentése, illetve a szabálytalanságok megelőzése és feltárása, valamint a költségvetési szerv működése eredményességének növelése és a belső kontrollrendszerek javítása, továbbfejlesztése érdekében;

d) nyilvántartja és nyomon követi az ellenőrzési jelentések alapján megtett intézkedéseket, szükség esetén utóellenőrzéseket végez;

e) elemezi és értékeli a belső kontrollrendszer kiépítésének, működésének a jogszabályoknak és a szabályzatoknak való megfelelését, valamint a belső kontrollrendszer működésének gazdaságosságát, hatékonyságát és eredményességét;

f) a Főigazgatóság vezetőinek kérésére tanácsadói tevékenységet végez.

1.2.11. A Dokumentációs Központ

1.2.11.1. A Dokumentációs Központ a főigazgató irányítása alatt álló, funkcionálisan független, önálló szervezeti egység, a Dokumentációs Központot osztályvezető vagy főosztályvezető-helyettes besorolású osztályvezető vezeti.

1.2.11.2. A Dokumentációs Központ

a) információt gyűjt és tárol az elismerést kérő, a menekült, az oltalmazott, a menedékes, valamint a befogadott származási országáról, továbbá az elismerés vagy az elismerés visszavonása szempontjából jelentőséggel rendelkező harmadik országokról;

b) országinformációs jelentéseket készít;

c) az általa gyűjtött és nyilvántartásában kezelt adatállományból adatfeldolgozásokat végez, közreműködik a szakmai kiadványok, tájékoztatók készítésében;

d) működteti a Főigazgatóság szakkönyvtárát, tervszerűen gyarapítja a könyvtár dokumentumállományát, gondoskodik a könyvtári szolgáltatásokhoz való hozzáférésről;

e) működteti a Főigazgatóság származási országinformációs adatbázisát, hozzáférhetővé teszi a legfrissebb, releváns országinformációs jelentéseket, anyagokat;

f) ellátja a szakterületéhez kapcsolódó oktatási feladatokat, képzéseket tart a kiemelt származási országok vonatkozásában;

g) részt vesz a szakmai kompetenciájába tartozó európai uniós és nemzeti projektek tervezésében és megvalósításában.

h) nyílt forrású információszerzés kijelölt szervezeti elemeként információkat, adatokat gyűjt, elemez, értékel a menedékjoggal visszaélők eredményes kiszűrése, az eljárások gyors lefolytatása, az elutasított menedékkérők és a kiutasítás hatálya alatt álló harmadik országbeli állampolgárok hatékony visszaküldése érdekében, valamint hozzájárul a legális csatornákon keresztüli illegális bevándorlás felderítéséhez.

1.2.12. Az Ügyeleti és Védelmi Igazgatási Osztály

1.2.12.1. Az Ügyeleti és Védelmi Igazgatási Osztály a főigazgató közvetlen irányítása alatt álló, önálló szervezeti egység. Az Ügyeleti és Védelmi Igazgatási Osztályt osztályvezető vagy főosztályvezető-helyettes besorolású osztályvezető vezeti.

1.2.12.2. Az Ügyeleti és Védelmi Igazgatási Osztály

a) biztosítja az együttműködő szervek, valamint a Főigazgatóság szervezeti egységei egymás közötti, illetve a szervezeti egységen kívüli információs kapcsolatainak fenntartását;

b) végrehajtja a rendkívüli eseményekkel összefüggésben szükséges és halaszthatatlan intézkedéseket, végzi az intézkedésre jogosult és köteles szervek, személyek értesítését, a vezetők tájékoztatását;

c) összefoglaló jelentést készít a Főigazgatóság feladat- és hatáskörébe tartozó eseményekről „OIF Napi Tájékoztató Jelentés” címen, és azt a főigazgató által jóváhagyott rend szerint továbbítja;

d) teljesíti a bíróságok, a rendvédelmi szervek, illetve a más állami vagy egyéb szervek valamennyi, a Központi Hivatalba érkező jogsegélykérelmeit;

e) együttműködik az ORFK NEBEK keretében működő SIRENE Irodával, továbbá koordinálja és – a SIS jelzéssel kapcsolatos kiegészítő információk cseréje kivételével – megválaszolja a NEBEK (SIRENE, Interpol, Europol) megkereséseket;

f) a Főigazgatóság szervezeti egységei és a Főigazgatósággal együttműködő szervek megkeresésére állást foglal a visszaküldési tilalom kérdésében;

g) kivételes esetben elbírálja a határátkelőhelyen benyújtott, száznyolcvan napon belül kilencven napot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra irányuló vízumkérelmet;

h) szakmai irányítást gyakorol a készenléttel, ügyelettel rendelkező szakmai egységek felett munkaidőn kívül;

i) ellátja a védelmi igazgatással kapcsolatos feladatokat;

j) ellátja azon objektumvédelmi és biztonsági feladatokat, amelyek nem tartoznak a biztonsági vezető feladatkörébe, továbbá az objektumvédelmi feladatai tekintetében kapcsolatot tart az őrzés-védelemmel megbízott szervezetek irányába;

k) közreműködik a főigazgató rejtjeltevékenységének végrehajtásában, illetve ellátásában;

l) felügyeli a helyszíni hatósági ellenőrzések előzetes tervek szerinti napi lebonyolítását;

m) közreműködik az időszaki és az eseti statisztikai jelentések elkészítésében.

1.2.12.3. Az Ügyeleti és Védelmi Igazgatási Osztály munkaidőn kívül

a) biztosítja a Főigazgatóság hatáskörébe tartozó, munkaidőn túli idegenrendészeti és menekültügyi tárgyú sürgősségi feladatellátás folyamatosságát;

b) a hatályos visszafogadási egyezmények előírásainak megfelelően engedélyezi a harmadik országok állampolgárainak hatósági kísérettel történő átszállítását, szervezi és koordinálja a hatósági átszállítási feladatok végrehajtását;

c) koordinálja a Schengeni Információs Rendszerben elhelyezett figyelmeztető jelzésekkel összefüggő kiegészítő információk cseréjét.

2. A regionális igazgatóságok feladatköre

2.1. A regionális igazgatóság feladatkörei

A regionális igazgatóság a főigazgató irányítása alatt áll. Vezetője az igazgató, akit akadályoztatása esetén az igazgatóhelyettes helyettesít. A regionális igazgatóság szakmai feladatait az Utasítás 2. melléklet „Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság regionális igazgatóságai” alcíme szerinti szervezeti elemei útján, az Idegenrendészeti Igazgatóság, valamint a Menekültügyi Igazgatóság szakmai irányítása alatt látja el.

2.1.1. A regionális igazgatóság feladatkörében

a) ellátja a jogszabályok és a belső rendelkezések alapján hatáskörébe utalt feladatokat, továbbá a főigazgató, az általános főigazgató-helyettes és a gazdasági főigazgató-helyettes által meghatározott egyéb feladatokat;

b) ellátja az ügyfelek fogadásával kapcsolatos feladatokat, biztosítja az ügyfélforgalom zavartalan ellátását;

c) a főigazgató és a gazdasági főigazgató-helyettes által meghatározott rend szerint gazdálkodik a számára biztosított ellátmánnyal, előkészíti az egyes gazdálkodással összefüggő feladatok végrehajtása során keletkező pénzügyi kötelezettségek iratait, és azokat megküldi a Gazdasági Főosztálynak;

d) végzi az ügyvitellel, az iratkezeléssel, a minősített adatok kezelésével összefüggő feladatokat;

e) ellátja az informatikai és adatvédelmi feladatokat;

f) gondoskodik a használatába, kezelésébe adott vagyontárgyak megőrzéséről, szabályszerű kezeléséről;

g) adatszolgáltatást teljesít, szakmai anyagokat készít elő a Központi Hivatal szervezeti egységei részére;

h) ellátja a jogszabályok alapján hatáskörébe utalt, a harmadik országbeli állampolgárok beutazásával és tartózkodásával összefüggő hatósági feladatokat;

i) ellátja a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyekkel kapcsolatos, jogszabályban meghatározott feladatokat;

j) közreműködik a menekültként vagy oltalmazottként elismert úti okmánya, valamint a menekültkénti vagy menedékeskénti elismerését kérő személy humanitárius tartózkodási engedélye kiadásával összefüggő, továbbá a menedékesek személyazonosságát, magyarországi tartózkodásának jogszerűségét igazoló okmányokkal összefüggő feladatok ellátásában;

k) támogatja a menekültügyi jogszabályokból a Főigazgatóságra háruló hatósági feladatok végrehajtását;

l) ellátja a bevándorolt vagy letelepedett jogállású, valamint a hontalanként elismert személy úti okmánya kiadásával összefüggő feladatokat.

4. melléklet az 1/2019. (X. 17.) OIF utasításhoz

Az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvény 3. § (1) és (2) bekezdése alapján az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság szervezeti egységeinél vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel járó munkakörök jegyzéke

1. Az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvény alapján vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett, aki

a) a Főigazgatóságnál osztályvezetői, illetve azzal azonos vagy magasabb vezetői beosztást vagy

b) jogszabály alapján nemzetbiztonsági ellenőrzésre köteles munkakört

tölt be.

2. Vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett az a személy, aki javaslattételre, döntésre vagy ellenőrzésre jogosult

a) közigazgatási hatósági ügyben,

b) közbeszerzési eljárás során vagy

c) feladatai során költségvetési vagy egyéb pénzeszközök felett, gazdálkodás tekintetében vizsgálatra vagy felhasználással való elszámoltatás során.

3. Vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett a rendvédelmi igazgatási alkalmazottak rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyával összefüggő egyes szabályokról szóló 4/2019. (III. 11.) BM rendelet alapján az idegenrendészeti szervnél a kifogástalan életvitel ellenőrzése alá eső munkakört betöltő személy.

Utoljára frissítve:

Belügyi alapok
  • Belügyi alapok

     

    Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság által az Európai Unió Belügyi Alapok társfinanszírozásával megvalósított projektekről bővebben itt olvashat.

     

    logo mmia pici

     

     

Hirdetmények

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság a 2005. november 1-jét követően indult eljárásokban hatósági döntéseit a jogszabályban meghatározott esetekben hirdetményi úton honlapján is közzéteszi. Amennyiben a lenti keresőbe beírt adatokkal nincs találat, kérem, kattintson a HIRDETMENY linkre és ismételje meg a keresést a megjelenő felületen.

HIRDETMENY

OIF logó nagyonnagyonkicsi

Tisztelt Érdeklődő!

 

Tájékoztatjuk, hogy a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó új idegenrendészeti jogszabály átmeneti rendelkezései alapján ha Ön Magyarországon a korábbi jogszabály alapján már érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkezik, az új idegenrendészeti jogszabály szerinti jogcímek valamelyikén kérelmezheti a tartózkodási engedélye kiadását. Felhívjuk a figyelmet, hogy kizárólag tartózkodási engedély kiadása kérelmezhető jelenleg személyesen és az Enter Hungary rendszeren keresztül, függetlenül a meglévő érvényes engedélytől. A tartózkodási engedély meghosszabbítása az átmeneti szabályok szerint nem lehetséges. A tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet legkorábban a tartózkodási engedély lejárta előtt 45 nappal nyújthatja be. Ha 2024. március 1. és április 1. között jár le, a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet legkésőbb a tartózkodási engedély érvényességi idejének utolsó napján kell benyújtania.

 

Részletek és további információk ide kattintva érhetőek el : Átmeneti szabályok (gov.hu)

 

 

OK