Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal

Nemzetközi menekültnap

 

Nemzetközi Menekültnap

2014. június 20.

 

Minden év június 20-án rendezik meg világszerte a Menekültek Világnapját. Ekkor több ezer civil szervezet és több száz ország fordítja tekintetét a menekültek felé. Ezen a napon embertársaink bátorsága és lelki ereje előtt tisztelgünk.

Az ország valamennyi befogadó intézményében egész nap színes programokkal ünnepelték a Menekültek Világnapját. A lakók műsorokkal készültek, a gyerekeknek kézműves foglalkozásokat szerveztünk, a felnőttek különféle sportokban próbálhatták ki magukat.

 

A menekültek, akármilyen konfliktus, üldöztetés, háború vagy természeti katasztrófa miatt voltak kénytelenek elhagyni otthonukat, a legveszélyeztetettebb embercsoportok közé tartoznak. Ők azok, akik saját vagy családjuk életének védelme okán kényszerültek elhagyni hazájukat, sokszor hosszú és embert próbáló úton jutnak el egy biztonságosabb világba. Gyakran teljesen más kultúrában és társadalmi berendezkedésű országban kell megtalálniuk önmagukat és számításaikat.

A Menekültek Világnapján gondoljunk bele, hogy egy nap akár közülünk is kopogtathat valaki egy másik ország kapuján azért, hogy biztonságos és barátságos menedéket találjon. Ezért ugyanúgy kell fogadnunk a menekülteket, mint amilyen fogadtatást mi szeretnénk, ha a helyükben lennénk.

Ez a nap arra is felhívja a figyelmünket, hogy mindezért elismerést érdemelnek. Fel kell továbbá ismernünk azt is, hogy ezek az emberek micsoda gazdagságot és változatosságot hoznak társadalmunkba.

 

2014. június 20.

 

Belügyi alapok
  • Belügyi alapok

     

    Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság által az Európai Unió Belügyi Alapok társfinanszírozásával megvalósított projektekről bővebben itt olvashat.

     

    logo mmia pici

     

     

Hirdetmények

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság a 2005. november 1-jét követően indult eljárásokban hatósági döntéseit a jogszabályban meghatározott esetekben hirdetményi úton honlapján is közzéteszi. Amennyiben a lenti keresőbe beírt adatokkal nincs találat, kérem, kattintson a HIRDETMENY linkre és ismételje meg a keresést a megjelenő felületen.

HIRDETMENY

OIF logó nagyonnagyonkicsi

Tisztelt Érdeklődő!

 

Tájékoztatjuk, hogy a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó új idegenrendészeti jogszabály átmeneti rendelkezései alapján ha Ön Magyarországon a korábbi jogszabály alapján már érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkezik, az új idegenrendészeti jogszabály szerinti jogcímek valamelyikén kérelmezheti a tartózkodási engedélye kiadását. Felhívjuk a figyelmet, hogy kizárólag tartózkodási engedély kiadása kérelmezhető jelenleg személyesen és az Enter Hungary rendszeren keresztül, függetlenül a meglévő érvényes engedélytől. A tartózkodási engedély meghosszabbítása az átmeneti szabályok szerint nem lehetséges. A tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet legkorábban a tartózkodási engedély lejárta előtt 45 nappal nyújthatja be. Ha 2024. március 1. és április 1. között jár le, a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet legkésőbb a tartózkodási engedély érvényességi idejének utolsó napján kell benyújtania.

 

Részletek és további információk ide kattintva érhetőek el : Átmeneti szabályok (gov.hu)

 

 

OK