Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal

Média kurzus

Média kurzus II – migrációs témájú képzéssorozat valósult meg a médiában dolgozó munkatársaknak

 

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal az Európai Integrációs Alap 2012. évi allokációjának támogatásával megvalósuló „Média kurzus II” című projektje keretében 2013. június és 2014. május között hat alkalommal szervezett képzést összesen 86, a médiában dolgozó szakember és kommunikációs hallgató számára.

 

A hat szeminárium megtartásával a Hivatal elsődleges célkitűzése volt, hogy a migrációs vonatkozású aktuális témákat és a bevándorlással kapcsolatos terminológiára vonatkozó kérdéseket interaktív előadások és workshopok formájában vitassák meg a részvevők, szakemberek közreműködésével.

 

A kurzusokon az általános migrációs trendek, valamint bevándorlással kapcsolatos fogalmak részletes tisztázását követően először idegenrendészeti, majd menekültügyi, végül pedig állampolgársági témájú előadás keretében ismerkedtek meg a résztvevők a Hivatal főbb területeivel. Az egy-egy napos képzések során az érdeklődők megismerhették a Hivatal Dokumentációs Központjának munkáját is. Az elméleti tudás bővítése mellett gyakorlati, játékos feladatok segítették az újságírókat, tanulókat abban, hogy pontos képet kapjanak arról, miért van kiemelkedő jelentősége a migrációs alapfogalmak pontos használatának. A nap végén az Európai Integrációs Alap támogatásával létrehozott „Így látjuk Mi...”  rövidfilm sorozat egy részének a levetítését követően egy Magyarországon élő harmadik országbeli állampolgár mesélt saját tapasztalatairól, illetve a küldő és fogadó államok között megfigyelhető kulturális különbségekről.

 

A szemináriumokon eltérő tematika köré épülő előadások, workshopok megtartására került sor, így egy-egy érdeklődő akár több alkalommal is részt vehetett a kurzuson. Az első alkalmak során a központi téma az integráció és asszimiláció ellentétpár, később a kulturális sokszínűség, valamint a kirekesztés problémaköre volt.

 

A rendezvények kiváló fórumot biztosítottak arra, hogy a magyarországi újságírók, tévés szakemberek, valamint médiaiskolában tanulók találkozzanak a bevándorlás területén dolgozó szakértőkkel és egymással, továbbá irányított beszélgetések keretében bővítsék tudásukat az idegenrendészeti, menekültügyi és állampolgársági témakörökben.

 

A kurzuson elhangzott előadások anyagából 2014. januárban összeállításra került egy fogalomtár, amely a migrációval kapcsolatos kifejezések megfelelő használatához nyújt útmutatást. A kiadványt az alábbi linkre kattintva lehet megtekinteni:

 

 

 

Budapest, 2014.06.10.

Belügyi alapok
  • Belügyi alapok

     

    Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság által az Európai Unió Belügyi Alapok társfinanszírozásával megvalósított projektekről bővebben itt olvashat.

     

    logo mmia pici

     

     

Hirdetmények

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság a 2005. november 1-jét követően indult eljárásokban hatósági döntéseit a jogszabályban meghatározott esetekben hirdetményi úton honlapján is közzéteszi. Amennyiben a lenti keresőbe beírt adatokkal nincs találat, kérem, kattintson a HIRDETMENY linkre és ismételje meg a keresést a megjelenő felületen.

HIRDETMENY

OIF logó nagyonnagyonkicsi

Tisztelt Érdeklődő!

 

Tájékoztatjuk, hogy a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó új idegenrendészeti jogszabály átmeneti rendelkezései alapján ha Ön Magyarországon a korábbi jogszabály alapján már érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkezik, az új idegenrendészeti jogszabály szerinti jogcímek valamelyikén kérelmezheti a tartózkodási engedélye kiadását. Felhívjuk a figyelmet, hogy kizárólag tartózkodási engedély kiadása kérelmezhető jelenleg személyesen és az Enter Hungary rendszeren keresztül, függetlenül a meglévő érvényes engedélytől. A tartózkodási engedély meghosszabbítása az átmeneti szabályok szerint nem lehetséges. A tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet legkorábban a tartózkodási engedély lejárta előtt 45 nappal nyújthatja be. Ha 2024. március 1. és április 1. között jár le, a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet legkésőbb a tartózkodási engedély érvényességi idejének utolsó napján kell benyújtania.

 

Részletek és további információk ide kattintva érhetőek el : Átmeneti szabályok (gov.hu)

 

 

OK