Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal

Tartalomjegyzék

Hivatalos célú tartózkodási engedély

Felhívjuk a figyelmet, hogy a tartózkodási engedély kiadására vonatkozó eljárási szabályok 2018. január 1. napjával megváltoztak!

JOGOSULTAK KÖRE

Hivatalos célból tartózkodási engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár kaphat, aki

  •       diplomáciai, vagy nemzetközi jogon alapuló más kiváltságot és mentességet élvező személyként, vagy családtagjaként;
  •       külföldi állam, vagy állami szerv, illetve nemzetközi szervezet hivatalos küldöttségének tagjaként;
  •       sajtótudósítóként;
  •       nemzetközi szerződés, illetve nemzetközi kulturális, oktatási, tudományos együttműködés, valamint kormányszintű nemzetközi segélyprogram keretében tanulmányi, oktatási, tudományos, képzési, továbbképzési célból;
  •       nemzetközi szerződés alapján a Magyarországon működő tudományos, oktatási, kulturális intézmények személyzetének tagjaként vagy ezen intézmények tevékenységi körében beutazó személyként;
  •       kíván Magyarország területén tartózkodni.

Felhívjuk továbbá a figyelmet arra, hogy ha a felsőoktatási intézményben, tudományos kutatóhelyen a tanulmányok folytatására, illetve a szakképzésre, szakmai továbbképzésre nemzetközi szerződés vagy nemzetközi együttműködés keretein kívül kerül sor, a külföldi diákok tanulmányi, kutatási, hallgatói mobilitási, kutatói hosszú távú mobilitási, illetve egyéb célú tartózkodási engedélyt, illetőleg kutatói rövid távú mobilitási igazolást vagy hallgatói mobilitási igazolást kérelmezhetnek.

FOGALOMMAGYARÁZAT

Harmadik országbeli állampolgár

Hontalan

 

A KÉRELEM BENYÚJTÁSA ÉS AZ ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK

Feltétele: a kitöltött formanyomtatvány, három hónapnál nem régebbi arcfénykép, valamint a kötelező mellékletek benyújtása, illetve az eljárási díj megfizetése

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a kérelem előterjesztésekor a hatóság előtt személyesen meg kell jelenni, kivéve, ha a külföldi a megjelenésre egészségi állapota miatt képtelen. A korlátozottan cselekvőképes vagy a cselekvőképtelen kiskorú kérelmező helyett a kérelmet a kérelmező törvényes képviselője nyújtja be. Amennyiben a kiskorú ügyfél a kérelem benyújtásakor a hatodik életévét betöltötte, a kérelem benyújtásakor meg kell jelennie. A kiskorú idegenrendészeti hatóság előtti személyes megjelenéséről törvényes képviselője gondoskodik.

A kérelem benyújtásakor a biometrikus adatokat tartalmazó tartózkodásra jogosító okmány kiállítása céljából arcképmás készítésére és hat éves kor feletti kérelmező esetén ujjnyomat rögzítésére kerül sor, amelyet a harmadik országbeli állampolgár tűrni köteles.

A tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet - törvényben foglalt kivétellel - annál a konzuli tisztviselőnél vagy tartózkodási engedély iránti kérelem átvételére felhatalmazott egyéb helyen kell benyújtani, amely a kérelmező állandó vagy szokásos tartózkodási helye, illetve állampolgársága szerinti országban működik. A tartózkodási engedély átvételére jogosító vízum kiadását a harmadik országbeli állampolgár a beutazást megelőzően - erre irányuló külön kérelem előterjesztése nélkül - tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmében kérheti.

A külpolitikáért felelős miniszter külön jogszabály szerint dönt az olyan személyek száznyolcvan napon belül kilencven napot meg nem haladó tartózkodásra jogosító vízum iránti kérelmeiről, akiknek a beutazásához külpolitikai érdek fűződik.

Ha az idegenrendészeti hatóság a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelemnek helyt ad, egyidejűleg a tartózkodási engedély átvételére jogosító vízum kiadását is engedélyezi, és erről értesíti a konzuli tisztviselőt. A tartózkodási engedély átvételére jogosító vízumot a konzuli tisztviselő adja ki.

Felhívjuk továbbá a figyelmet arra, hogy tartózkodási engedély átvételére jogosító D vízum egyszeri beutazásra és 30 nap tartózkodásra jogosítja a harmadik országbeli állampolgárt, így javasoljuk, hogy Magyarországra történő beutazásukat követően minél hamarabb jelenjenek meg a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal jövőbeni szálláshelyük szerinti illetékes regionális igazgatóságán (vagy ha a kérelemben a külpolitikáért felelős miniszter döntött, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban), a tartózkodási engedély átvétele és a magyarországi szálláshely bejelentése céljából.

A tartózkodási engedély kiadása iránti kérelem főszabály szerinti helyen (magyar külképviseletek) történő előterjesztése mellett a magyar jog szabályozza a tartózkodási engedély kiadására irányuló kérelem belföldi előterjesztésének lehetőségét is. A Magyarország területén tartózkodó harmadik országbeli állampolgár tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmét – ha a kérelem elbírálása nem tartozik a külpolitikáért felelős miniszter hatáskörébe – a szálláshelye szerint illetékes regionális igazgatóságon is előterjesztheti, amennyiben a belföldi kérelmezést kivételes méltánylást érdemlő körülmény indokolja, vagy a száznyolcvan napon belül kilencven napot meghaladó tartózkodás célja kutatás vagy az 539/2001/EK rendelet II. mellékletében szereplő állam állampolgáraként, vagy ilyen harmadik országbeli állampolgárral együtt, családtagként tartózkodik jogszerűen Magyarország területén. Kivételesen méltányolható körülmény különösen a gyógykezeléssel, a családegyesítéssel vagy a keresőtevékenységgel összefüggő olyan tény, amely a harmadik országbeli állampolgárnak nem felróható okból következett be és akadályozza a jogszabályban meghatározott általános feltételeknek megfelelő helyen történő kérelmezést.

A tartózkodási engedély meghosszabbítása iránti kérelmet legkésőbb a tartózkodási jogosultság lejártát megelőzően 30 nappal a szálláshely szerinti illetékes regionális igazgatóságnál (vagy ha a kérelem elbírálása a külpolitikáért felelős miniszter hatáskörébe tartozik, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban) az okiratok egyidejű csatolásával, személyesen szükséges benyújtani. A kérelem benyújtásakor az érvényes úti okmányt be kell mutatni. Az útlevélnek az engedélyezett tartózkodási jogosultság lejártakor még legalább 3 hónapig érvényesnek kell lennie.

A tartózkodási engedély kiadására irányuló eljárás igazgatási szolgáltatási díja 60 Euró, amelyet a külképviseleten elsősorban Euróban vagy más konvertibilis valutában, kivételesen a kérelem előterjesztésének helye szerinti állam törvényes fizetőeszközével kell megfizetni. Belföldi előterjesztés esetén az eljárás igazgatási szolgáltatási díja 18.000 Forint. A tartózkodási engedély meghosszabbítására irányuló eljárás igazgatási szolgáltatási díja 10.000 Forint.

Az eljárás díját elektronikus fizetési eszköz (bankkártya) vagy banki befizetés (a regionális igazgatóság által rendelkezésre bocsátott csekk) formájában kell a kérelmezőnek lerónia. A sárga csekk esetében a közlemény rovatba szükséges beírni az ügyfél nevét, születési idejét és az ügytípust - „Tartózkodási engedély kérelem”.

Amennyiben az eljárási díj befizetéséről számlát kíván kérni, kattintson az alábbi linkre:

Számla bizonylat kérése eljárási díj befizetéséről

 

Az eljáró hatóság a tartózkodási engedély kiállítása iránti kérelem ügyében 21 napon belül dönt. Az ügyfél részére a tartózkodási engedély okmányt az eljáró idegenrendészeti hatóság postai úton kézbesíti. A kérelmező a tartózkodási engedély okmányt az eljáró idegenrendészeti hatóságnál személyesen akkor veheti át, ha igazolja, hogy nincs abban a helyzetben, hogy a tartózkodási engedély okmányt a kézbesítésére megjelölt címen átvegye, azonban ezen körülményeket igazolnia kell.

Az elutasító döntéssel szemben jogorvoslatnak van helye, mely a közléstől számított 8 napon belül nyújtható be az elsőfokú döntést hozó hatóságnál, valamint a kérelmezés helye szerinti külképviseleten. Abban az esetben, ha az ügyfél fellebbezésében olyan új tényre hivatkozik, amelyről a döntés meghozatala előtt tudomása volt, vagy a fellebbezést indoklás nélkül nyújtja be, illetve ha a fellebbezés elkésett, vagy nem a jogosulttól származik, az elsőfokú döntést hozó hatóság a fellebbezést érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.

A fellebbezés igazgatási szolgáltatási díja külképviseleti előterjesztés esetén 20 Euró, melyet elsősorban Euróban vagy más konvertibilis valutában, kivételesen a kérelem előterjesztésének helye szerinti állam törvényes fizetőeszközével kell megfizetni, belföldi előterjesztés esetén pedig 5.500 Forint, melyet elektronikus fizetési eszköz (bankkártya) vagy banki befizetés (a regionális igazgatóság által rendelkezésre bocsátott csekk) útján kell leróni. A közlemény rovatba szükséges beírni az ügyfél nevét, születési idejét és „Tartózkodási engedély jogorvoslat”.

Amennyiben az eljárási díj befizetéséről számlát kíván kérni, kattintson az alábbi linkre:

Számla bizonylat kérése eljárási díj befizetéséről

 

FORMANYOMTATVÁNYOK

A kérelem benyújtásához a „Tartózkodási engedély iránti kérelem” formanyomtatvány és a 6. számú betétlap kitöltése és kinyomtatása szükséges!

Amennyiben a kérelmezővel együtt utazik útlevelében szereplő kiskorú gyermeke, úgy az „A” betétlap kitöltése is szükséges a kérelemhez.

 

Microsoft Word formátumú, elektronikusan kitölthető formanyomtatvány:

-          Tartózkodási engedély iránti kérelem

-          Tartózkodási okmány pótlása iránti kérelem

-          Tartózkodási okmány cseréje iránti kérelem

 

PDF formátumban letölthető, kézírással kitölthető formanyomtatványok:

-          Tartózkodási engedély iránti kérelem és 6. számú betétlap

-          Tartózkodási okmány pótlása iránti kérelem

-          Tartózkodási okmány cseréje iránti kérelem

 

KÖTELEZŐ MELLÉKLETEK

TARTÓZKODÁSI CÉLT IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK

A hivatalos cél igazolható:

  •       a fogadó intézmény igazolásával a kérelmező foglalkoztatásáról, képzéséről, továbbképzéséről;
  •       a nemzetközi szerződés, nemzetközi együttműködés vagy kormányszintű nemzetközi segélyprogram keretében tanulmányi, oktatási, tudományos, képzési, továbbképzési célból beutazók esetében a tartózkodási célt az Emberi Erőforrások Minisztériuma vagy a felsőoktatási intézmény igazolásával lehet igazolni;
  •       az oktatásért felelős miniszter igazolja a kétoldalú oktatási munkatervek keretében Magyarországra érkező lektorok, középiskolai és felsőoktatási vendégtanárok, valamint kutatók tartózkodásának célját;
  •       újságírók esetében a Külügyminisztérium akkreditálásról szóló igazolásával.

 

 

 

MAGYARORSZÁGI MEGÉLHETÉST IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK

A harmadik országbeli állampolgár a száznyolcvan napon belül kilencven napot meghaladó tartózkodáshoz szükséges anyagi fedezettel akkor rendelkezik, ha ő maga vagy részére családtagja a rendelkezésére álló jogszerűen megszerzett jövedelemből, illetve vagyonból megélhetése, lakhatása, kiutazása, valamint szükség esetén egészségügyi ellátása költségeit biztosítani tudja.

A megélhetés különösen az alábbiakkal igazolható:

  •       Magyarországon vagy külföldön vezetett bankszámláról kiállított pénzintézeti igazolással;
  •       előző évi adóhatósági jövedelemigazolással
  •       munkáltató által kiállított jövedelemigazolással;
  •       külföldről folyósított rendszeres jövedelemről szóló munkáltatói és/vagy adóhatósági igazolással;
  •       a Magyarország területén tartózkodási engedéllyel, bevándorolt vagy letelepedett jogállással, tartózkodási kártyával vagy állandó tartózkodási kártyával rendelkező, illetve menekültként elismert családtag közjegyzői okiratba foglalt, a kérelmező eltartását és ellátását biztosító nyilatkozatával, valamint a tartást vállaló személy tartási képességét igazoló okirattal, vagy
  •       más hitelt érdemlő módon.

 

 

 

MAGYARORSZÁGI SZÁLLÁSHELY MEGLÉTÉT IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK

Magyarországi szálláshelyként az ingatlan – nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott ingatlan, más lakhatásra alkalmas ingatlan (minimum 6 m2 lakóterület/fő) vagy jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő kereskedelmi vagy egyéb szálláshely fogadható el.

A magyarországi szálláshely megléte igazolható:

  •       lakásbérleti jogviszonyt igazoló lakásbérleti szerződéssel;
  •       szívességi lakáshasználatról szóló okirattal;
  •       lefoglalt és kifizetett szálláshely meglétét igazoló okirattal;
  •       kollégiumi elhelyezésről szóló igazolással;
  •       a lakás tulajdonjogát igazoló okirattal, 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap másolattal;
  •       ingatlan adásvételi szerződéssel és az ingatlanszerzést engedélyező illetékes fővárosi vagy megyei kormányhivatal határozatának másolatával;
  •       egyéb okirattal.

 

 

 

TELJESKÖRŰ EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁS MEGLÉTÉT IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK

A tartózkodási engedély iránti kérelem benyújtásakor okirattal kell igazolnia, hogy az egészségügyi ellátások teljes körére biztosítottnak minősül (így különösen a társadalombiztosításról szóló külön törvény, nemzetközi szerződés, vagy külön megállapodás alapján jogosult az egészségügyi szolgáltatások igénybevételére), vagy egészségügyi ellátásának költségeit a rendelkezésre álló anyagi fedezetből biztosítani tudja.

 

A KIUTAZÁS FELTÉTELEIT IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK

A kiutazás feltételei igazolhatók:

• érvényes útlevéllel vagy a harmadik országbeli állampolgár általa megjelölt országba történő beutazáshoz vagy a kiindulási országba történő visszautazáshoz szükséges engedélyekkel,
• és érvényes menetjeggyel, illetve annak megvásárlásához szükséges anyagi eszközökkel vagy a külföldi jogszerű használatában lévő közlekedési eszközzel.

A harmadik országbeli állampolgár a kérelem benyújtásával egyidejűleg nyilatkozni köteles arra vonatkozóan, hogy a kérelem elutasítása esetén vállalja-e az Európai Unió tagállamainak területéről történő önkéntes távozást.

 

A kiskorú harmadik országbeli állampolgárnak a fentieken túl igazolnia kell, hogy szülője vagy törvényes képviselője magyarországi tartózkodásához – a tervezett tartózkodás időtartamára – hozzájárult. A szülői hozzájárulást teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt, magyar vagy angol nyelvű fordítással ellátott nyilatkozattal lehet igazolni.

A kötelező mellékleteken kívül az eljárás során az idegenrendészeti hatóság a tényállás tisztázása érdekében további okiratok benyújtására is felhívhatja, valamint egyéb eljárási cselekményeket is foganatosíthat! A hiánypótlásra irányuló felhívástól az annak teljesítéséig terjedő idő az ügyintézési határidőbe nem számít bele.

A kérelmező vagy annak képviselője a kérelem benyújtását követően csatolt iratokat postai vagy elektronikus úton csatolhatja a kérelméhez.

 

ÉRVÉNYESSÉGI IDEJE

A hivatalos célú tartózkodási engedély érvényességi ideje a hivatalos szolgálat, képzés, továbbképzés időtartamához igazodik, de legfeljebb három év, amely alkalmanként a hivatalos szolgálat, képzés, továbbképzés érvényességi idejéhez igazodó időtartammal, de legfeljebb három évvel meghosszabbítható.

Figyelemmel kell lenni azonban az úti okmány érvényességére, az engedélyezett tartózkodás időtartamát ugyanis úgy kell megállapítani, hogy a harmadik országbeli állampolgár úti okmánya az engedélyezett tartózkodás lejártakor még legalább három hónapig érvényes legyen.

 

KAPCSOLÓDÓ JOGOK ÉS KÖTELEZETTSÉGEK

A schengeni tagállamok területén az érvényes tartózkodási engedély birtokában száznyolcvan napon belül kilencven napot meg nem haladó időtartamú vízummentes beutazásra és tartózkodásra jogosult.

A harmadik országbeli állampolgár a szálláshely bejelentésének tényét a bejelentőlap második példányával igazolja. A szálláshely bejelentésről kapott igazoló szelvényt a harmadik országbeli állampolgárnak magánál kell tartania és azt meg kell őriznie. A harmadik országbeli állampolgár a szálláshelyének megváltozását köteles három napon belül bejelenteni az új szálláshely szerint illetékes regionális igazgatóságon.

Ha a tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárnak Magyarország területén harmadik országbeli állampolgár gyermeke születik, ennek tényét köteles a következő adatok közlésével bejelenteni:

- a gyermek törvényben meghatározott természetes személyazonosító adatai;

- a gyermek úti okmányának azonosító adatai;

- a gyermek szálláshelyének címe vagy lakcíme.

A harmadik országbeli állampolgár köteles úti okmányának, valamint tartózkodásra jogosító engedélyének elvesztését, eltulajdonítását vagy megsemmisülését az idegenrendészeti hatóságnál (a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal regionális igazgatóságánál, rendőrkapitányságon, vagy külföldi tartózkodás esetén az illetékes magyar külképviseleten) haladéktalanul bejelenteni. A bejelentésről az idegenrendészeti hatóság igazolást állít ki. Az elveszettnek hitt és az erről szóló bejelentés után megtalált úti okmányról az idegenrendészeti hatóságot haladéktalanul értesíteni kell.

 

Utoljára frissítve:

Ügyintézés
  • Formanyomtatványok

    A program segítségével elektronikusan kitöltheti a formanyomtatványt és leellenőrizheti, hogy minden szükséges mezőt kitöltött-e. A kitöltött formanyomtatványt saját gépére elmentheti és nyomtathatja.A funkció Word 2007-re optimalizált. Amennyiben ilyen programmal nem rendelkezik, a formanyomtatványokat pdf-ben le tudja tölteni a felső menüben található tájékoztatóból.
    Feltöltés alatt

    Kategória:

  • Időpontfoglalás

    Az online időpontfoglalási rendszer segítségével sorban állás nélkül intézheti ügyeit. A megjelölt ügyfélszolgálati irodánkban ügyintézőnk a lefoglalt időpontban fogadja Önt. Javasoljuk, hogy a honlap megjelenítéséhez lehetőleg Mozilla Firefox, vagy Google Chrome böngészőt használjanak.

    Intézendő ügy kiválasztása az alábbi lehetőségekkel:

  • Milyen kérelmet nyújtsak be?









    Magyar állampolgár, vagy EGT-állampolgár esetén családtag:
    • az EGT-állampolgár házastársa,
    • a magyar állampolgár házastársa,
    • az EGT-állampolgár vagy házastársa 21. életévet be nem töltött vagy eltartott leszármazója,
    • a magyar állampolgár vagy házastársa 21. életévet be nem töltött vagy eltartott leszármazója,
    • - ha e törvény másként nem rendelkezik - az EGT-állampolgár vagy házastársa eltartott felmenője, valamint
    • a magyar állampolgár vagy házastársa felmenője,
    • a kiskorú magyar állampolgár felett szülői felügyeleti joggal rendelkező személy,
    • akinek az eljáró hatóság családtagként való beutazását és tartózkodását engedélyezi,
    • az EGT-állampolgár harmadik országbeli állampolgár élettársa, amennyiben magyar hatóság vagy az Európai Unió más tagállamának hatósága előtt regisztrált élettársi kapcsolatot létesített,
    • a magyar állampolgár harmadik országbeli állampolgár élettársa, amennyiben magyar hatóság vagy az Európai Unió más tagállamának hatósága előtt regisztrált élettársi kapcsolatot létesített;



    A Tanács 2003/109/EK irányelve (2003. november 25.) a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról;
    A 2003/109/EK irányelv célja
    • egyfelől, hogy meghatározza a tagállamok által a „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogállásnak, valamint az ehhez kapcsolódó jogoknak a harmadik országok olyan állampolgárai számára történő megadásának és visszavonásának feltételeit, akik jogszerűen tartózkodnak a tagállam területén,
    • másfelől pedig, hogy szabályozza az ilyen jogállással rendelkező harmadik országbeli állampolgárok számára a tartózkodás feltételeit a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező jogállást megadó tagállamtól eltérő tagállamban.





    A „magas szintű képzettséget igénylő munkavállaló”: olyan személy munkavállalása, aki: másvalakinek az irányítása alatt vagy másvalaki számára végzett valódi és tényleges munkavégzés céljából az adott tagállamban munkavállalóként a nemzeti munkajogi jogszabályok és/vagy a nemzeti gyakorlat szerinti védelemben részesül, a jogviszonyra való tekintet nélkül, fizetést kap, és rendelkezik a megfelelő és konkrét kompetenciával, amelyet felsőfokú szakmai képesítés bizonyít.
    A „munkavállaló”: olyan személy munkavállalása, aki: másvalakinek az irányítása alatt vagy másvalaki számára végzett valódi és tényleges munkavégzés céljából az adott tagállamban munkavállalóként a nemzeti munkajogi jogszabályok és/vagy a nemzeti gyakorlat szerinti védelemben részesül, a jogviszonyra való tekintet nélkül, fizetést kap, és rendelkezik a megfelelő és konkrét kompetenciával.





    Tartózkodási engedéllyel rendelkezés esetén kérhető a határozatlan ideig tartózkodás

    A kérdések segítségével 3 percen belül megtudhatja, milyen tartózkodási engedély iránti kérelmet kell benyújtania. A kérdéssor végén a kiválasztott kérelemtípushoz kapcsolódó minden információt megtalál.
    Feltöltés alatt

    Kérelem célja:



  • Értékelés

    A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal honlapjának fejlesztése az Európai Unió támogatásával, az Európai Integrációs Alap társfinanszírozásával valósult meg.
    Kérem, segítse munkánkat az új honlap értékelésével!

     

    Önnek hogy tetszik új oldalunk?

    Nagyon tetszik
    Tetszik
    Semleges
    Nem tetszik
    Nagyon nem tetszik
    5 Fennmaradó szavazataid

    jVS by www.joomess.de.

     

Írjon nekünk!

A felület segítségével könnyen és gyorsan eljuttathatja kérdéseit a Hivatalhoz. Kérjük, töltse ki az adatmezőket is, elősegítve ezzel a pontos és gyors válaszadást.

refresh

Hirdetmények

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal a 2005. november 1-jét követően indult eljárásokban hatósági döntéseit a jogszabályban meghatározott esetekben hirdetményi úton honlapján is közzéteszi.

Regisztráció

A regisztráció, bejelentkezés az online időpontfoglalási rendszer eléréséhez szükséges. Az oldal további funkciói regisztráció nélkül elérhetők.