Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal

Tartalomjegyzék

Keresetlevél elektronikus benyújtása

Keresetlevél elektronikus benyújtása

Az idegenrendészeti hatóság döntését érintő keresetlevelet a következő bekezdésben foglaltak kivételével 30 napon belül kell a vitatott cselekményt megvalósító szervhez benyújtani.

A kilencven napot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra jogosító vízum iránti kérelem elutasítása, a vízum megsemmisítése, valamint a vízum visszavonása tárgyában hozott döntés ellen benyújtott fellebbezést elutasító döntéssel szemben 3 napon belül, a dublini rendelet szerinti visszaadásról rendelkező végzéssel szembeni 3 napon belül, a kiutasítást elrendelő határozat ellen nyolc napon belül, a hontalanság megállapítására irányuló eljárás során hozott határozat ellen 15 napon belül kell a vitatott cselekményt megvalósító közigazgatási szervhez benyújtani.1

Az ügyfél jogi képviselője elektronikus úton történő kapcsolattartásra kötelezett, ezért minden beadványt kizárólag elektronikusan – az E-ügyintézési tv.-ben és végrehajtási rendeleteiben meghatározott módon – nyújthat be a bírósághoz, és a bíróság is elektronikusan kézbesít a részére. 

Az elektronikus ügyintézést biztosító szervek körébe a bíróságok és az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság is beletartoznak. Az elektronikus ügyintézést biztosító szervek a feladat- és hatáskörükbe tartozó ügyekben, valamint a jogszabály alapján biztosítandó szolgáltatásaik igénybevételéhez, lemondásához vagy módosításához szükséges ügyeknek az ügyfelekkel történő elektronikus intézését kötelesek biztosítani.2

Kapcsolódó nyomtatványok érdekében kattintson ide!

 

 

 

1A közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 39. § (1) bekezdése értelmében.

2A Kp. 29. § (1) bekezdése, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (továbbiakban: Pp.) 608. § (1) bekezdése, valamint az E-ügyintézési törvény (2015. évi CCXXII. törvény) 1. § 17. pontja, 2. § (1) bekezdése, 9. § (1) bekezdése értelmében.

Utoljára frissítve:

Belügyi alapok
  • Belügyi alapok

     

    Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság által az Európai Unió Belügyi Alapok társfinanszírozásával megvalósított projektekről bővebben itt olvashat.

     

    logo mmia pici

     

     

Hirdetmények

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság a 2005. november 1-jét követően indult eljárásokban hatósági döntéseit a jogszabályban meghatározott esetekben hirdetményi úton honlapján is közzéteszi. Amennyiben a lenti keresőbe beírt adatokkal nincs találat, kérem, kattintson a HIRDETMENY linkre és ismételje meg a keresést a megjelenő felületen.

HIRDETMENY

OIF logó nagyonnagyonkicsi

Tisztelt Érdeklődő!

 

Tájékoztatjuk, hogy a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó új idegenrendészeti jogszabály átmeneti rendelkezései alapján ha Ön Magyarországon a korábbi jogszabály alapján már érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkezik, az új idegenrendészeti jogszabály szerinti jogcímek valamelyikén kérelmezheti a tartózkodási engedélye kiadását. Felhívjuk a figyelmet, hogy kizárólag tartózkodási engedély kiadása kérelmezhető jelenleg személyesen és az Enter Hungary rendszeren keresztül, függetlenül a meglévő érvényes engedélytől. A tartózkodási engedély meghosszabbítása az átmeneti szabályok szerint nem lehetséges. A tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet legkorábban a tartózkodási engedély lejárta előtt 45 nappal nyújthatja be. Ha 2024. március 1. és április 1. között jár le, a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet legkésőbb a tartózkodási engedély érvényességi idejének utolsó napján kell benyújtania.

 

Részletek és további információk ide kattintva érhetőek el : Átmeneti szabályok (gov.hu)

 

 

OK